Érvelésében a portugál főváros vezetője elmondta, hogy a tragikus siklóbalesetért közvetlenül nem okolható a hivatal, mindazonáltal vizsgálat folyik a karbantartási hiányosságok feltárása miatt.
Elismerte a városvezetés politikai felelősségét Lisszabon polgármestere, Carlos Moedas vasárnap a portugál fővárosban a hét közepén történt siklóvasúti szerencsétlenségben, de kijelentette azt is, hogy emiatt nem mond le posztjáról – írja az MTI.
A Gloria nevű sikló egy kabinjának múlt szerdai kisiklása miatt 16-an meghaltak, 23-an pedig megsebesültek, nagy számban külföldi tursták. A hétvégén közzétett első hivatalos vizsgálati eredmények szerint a tragédiát az egymást egyensúlyban tartó két kabin közötti kábel elszakadása okozta.
Moedas a SIC Notícias televíziónak vasárnap azt nyilatkozta a polgármester, hogy a városvezetés politikai felelősséggel tartozik a tömegközlekedés működtetéséért, de nem tett semmi olyat, ami a konkrét esetben a karbantartás hiányosságához vagy mulasztáshoz vezetett volna a siklót üzemeltető Carris cégnél.
Továbbá hozzáfűzte:
Nem kell lemondania a közlekedésért felelős helyettesének sem.
Annak ellenére, hogy a baleset megtörtént a Carris dolgozóinak szakértelmét méltatta.
Hangsúlyozta azt is, hogy megteszi majd a szükséges lépéseket, amennyiben a felelősségek tisztázódnak a vizsgálat során.
Mindezt megelőzve, Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő is kijelentette, hogy a polgármesternek politikai értelemben felelőssége van a történtekért, viszont nem említette meg, hogy távoznia kellene a városvezetőnek a posztjáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.