Az elmúlt napokban összesen öt autóbusz gyulladt ki és/vagy füstölt el Budapesten. Budapest Főváros Kormányhivatala azonnali hatállyal műszaki ellenőrzést rendelt el, mert az elmúlt napokban több kigyulladt BKV busz is veszélyeztette a közlekedők biztonságát. Az ellenőrzés során aggasztó eredményeket állapítottak meg - írja a Metropol.
Sára Botond, Budapest Főváros főispánja azonnali műszaki ellenőrzést rendelt el. A kormányhivatal műszaki ellenőrei vizsgálatokat tartottak a BKV négy telephelyén, hogy felmérjék a forgalomban részt vevő járművek állapotát. Az ellenőrzés során aggasztó eredményeket találtak; komoly és veszélyes hiányosságokra derült fény.
A járművek 22 százaléka alkalmatlan arra, hogy biztonsággal szállítson utasokat, de 56 százalékuknál is több hiányosságra derült fény, csupán elenyésző kisebbségüknél, 22 százalékuknál találtak mindent rendben a műszaki ellenőrök.
- írja Sára Botond Facebook-bejegyzésében. Budapest Főváros Kormányhivatala közleményben számolt be a részletekről.
A kormányhivatal munkatársai az ellenőrzött autóbuszok 22 százalékát a műszaki érvényesség törlésével kitiltották a forgalomból, a járművek 28 százalékát 30 napon belüli műszaki szemlére kötelezték, továbbá a járművek 28 százalékánál rendeltek el azonnali javítást. Az ellenőrzött járművek mindössze 22 százaléka volt műszakilag megfelelő állapotban.
A legjellemzőbb hiányosságok közé tartoztak az olajszivárgás, a nem megfelelő fékhatás, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapota. A vizsgálatok több esetben az utastér rendeltetéstől eltérő állapotára muattak rá, ilyenek például az ülések rögzítése, kapaszkodókkal kapcsolatos problémák. Fény derült a kötelező tartozékok hiányára is, mint a kitámasztó ékek, a porral oltó eszközök, illetve ezek lejárt érvényességére is rámutatott a vizsgálat.
A kormányhivatal, mint közlekedési hatóság a jövőben is minden intézkedést megtesz a Budapesten utazók biztonsága érdekében és a most ellenőrzött járművek műszaki állapotát is nyomon fogja követni.
- írja közleményében a BFKH sajtó.
A városvezetés továbbra sem vállalja a felelősséget. Karácsony Gergely főpolgármester mindössze egyetlen Facebook posztban reagált az ügyre, Vitézy Dávid pedig a kormányra próbálta hárítani a felelősséget.
A Budapestet jelenleg irányító politikai frakcióknak – amelyek megszavazták Karácsony Gergely csődköltségvetését és a BKV hitelből finanszírozását – ebben az ügyben lenne komoly feladata. Hiszen a budapestiek erre hatalmazták fel őket és nem a vonatkésésekről szóló bejegyzések gyártására. Mindenki a saját háza táján sepregessen.
- írja Sára Botond Facebook-bejegyzésében. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke megerősítette, hogy ilyen helyzetben másokra mutogatni felelőtlenség, emlékeztetve arra is, hogy ilyen helyzetben a budapestiek élete is veszélyben van.
Magyar Péter lapít, a városvezetés másra mutogat, az utasok pedig életveszélyben vannak a lángoló buszokon. Ez a rövid helyzetkép a Karácsony-Tisza vezette Budapesten. Ilyen Tarlós István főpolgármestersége idejében elképzelhetetlen lett volna!
- írja Facebook-posztjában Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.