Utasok figyelem: bezár a Keleti pályaudvar!

Keleti pályaudvar
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 24. 19:40
Jelentősen módosul a közlekedési rend a Keleti pályaudvart érintő vonalakon, miután a MÁV bejelentette, hogy 4 héten át felújítási munkálatok fognak zajlani. Alábbi cikkünkben összeszedtük, hogy a Keleti pályaudvar lezárása miatt hogyan alakulnak át a menetrendek.

Mivel a felújítás során olyan munkálatokat kell végezni, ami a vonatforgalom teljes szüneteltetése mellett lehetséges csak, ezért a MÁV kénytelen egy hónapon keresztül teljesen bezárni a Keletit. A Keleti pályaudvar lezárása augusztus 25. és szeptember 20. között lesz érvényben, ez idő alatt egyáltalán nem indulnak vonatok a Keletiből, illetve nem is érkeznek oda. Na de lássuk, hogy néznek ki a változások a gyakorlatban.

MMKA5825, A Keleti pályaudvar lezárása
A Keleti pályaudvar lezárása augusztus 25-től szeptember 20-ig lesz érvényben.
Fotó:  Molcsányi Máté /   Kisalföld

A hazai-, illetve a nemzetközi utasszállítást egyaránt érinti a Keleti pályaudvar lezárása

A közel egy hónapon át tartó lezárás elsősorban a győri, a pécsi, a hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalakon utazókat érinti, de nemzetközi vonatokra is kihatással lesz.

  1. A Bécsből, Szombathelyről, illetve Sopronból érkező vonatok csak Kelenföldig közlekednek, onnan az M4-es metróval lehet tovább utazni a belváros felé.

2. A Pécs felől érkező vonatok végállomása szintén Kelenföld lesz.

3. A Hatvan felől érkező Tokaj és Hernád-Zemplém InterCity vonatok a Nyugati pályaudvarra érkeznek.

4. Az S80, az Agria és a Mátra InterRégiók Kőbánya felsőre közlekednek.

5. A Békéscsaba irányából érkező belföldi és nemzetközi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvarra közlekednek, de megállnak Kőbánya-Kispesten és Zuglón is.

6. A G60-as, az S60-as és a Z60-as járatok Kőbánya felsőig közlekednek.

 

Átszállási pontokat létesít a MÁV

A lezárások idejére a MÁV több átszállási pontot alakít ki Budapesten, amik a HÉV-, a VOLÁN-, illetve a BKK járataival lesznek összeköttetésben. Ezek a következőek:

  • Kőbánya felső,
  • Rákos,
  • Újpest,
  • Nyugati pályaudvar,
  • és Kelenföld.

Kiemelt átszállópont lesz Kőbánya felső, ahonnan a Puskás Ferenc Stadion metróállomáshoz csúcsidőben percenként indulnak MÁV buszok, de egész nap sűrűbben, 4 percenként közlekednek a Blaha Lujza térre induló 37, illetve 37A villamosok.

A menetrendi változások, illetve az alternatív eljutási lehetőségek EZEN a weboldalon érhetőek el, de az oldalon interaktív térképek is segítik az utasokat.

MMKA6119
A munkálatoknak köszönhetően várhatóan kevesebb lesz az üzemzavar és pontosabbak lesznek a vonatok.
Fotó: Molcsányi Máté /   Kisalföld

Miért van szükség felújításra? 

A MÁV korábban azt közölte, hogy saját forrásként mintegy 4,4 milliárd forint áll rendelkezésükre, amit arra használnak fel, hogy javítsák a berendezések üzembiztonságát. Ennek következtében csökkenni fognak a meghibásodások és az üzemzavarok és igen, mindez hatással lesz a pontosságra is! A vágányokon, a váltókon és a felsővezeték-hálózaton végzendő munkálatok ugyanis jelentős mértékben javítani fogják a vonatok menetrendszerű közlekedését, azaz a pontosságot is.

 

A jegyátvétel, illetve az utazásszervezés továbbra is biztosított

A Keleti lezárása idején is lehetőség lesz jegyet vásárolni a pályaudvaron, az aluljáró szinten megtalálható Utascentrumban. A földszinten található jegykiadó automaták, a csomagmegőrző, illetve a váró viszont zárva tart. A pályaudvar földszintjén egyedül a Kormányablak, illetve a rendőrség üzemel a munkálatok alatt.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.