Már több, mint 6 év telt el a Hableány-katasztrófa óta, melynek során 27 ember került hullámsírba és még mindig nem született végleges döntés a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya ügyében. A hajó kapitányát korábban öt és fél év börtönbüntetésre ítélték, tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt. A Fővárosi Törvényszék azonban az ítéletet hatályon kívül helyezte, mondván, hogy az elsőfokú eljárásban részt vett egy elfogult bírónő is. A tragikus hajóbalesetet mindössze heten élték túl, egyikőjüket, egy dél-koreai nőt egy közelben lévő sétahajó matróza mentette ki. Vele beszélgettünk.
Sajnálatosan a két fős magyar személyzet és a hajón utazó dél-koreai utasok nagy része nem élte túl a balesetet, ami 2019. május 29-én történt a Margit-híd közelében. A hozzátartozók Magyarország történelmének legnagyobb kártérítési perét indították, összesen 78-an, 4,3 milliárd Forintot követeltek. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a kártérítési perben június közepén döntés született.
A bíróság végül 74 károsult követeléseit fogadta el, és összesen 1,8 milliárd Forintot ítélt meg nekik.
A kártérítés mértékét aszerint állapította meg a bíróság, hogy ki mennyire szoros viszonyban állt a hajóbalesetben elhunyt áldozattal.
Az ütközést mindössze heten élték túl, egy nőt pedig még mindig eltűntként tartanak számon, az ő holttestét soha nem találták meg.
Az egyik túlélő, egy 40 éves dél-koreai nő egy gépkezelő matróznak köszönheti az életét, aki a tragédia éjszakáján épp egy másik, közelben lévő hajón dolgozott.
A matróz – aki azóta már hajóvezető – a BORS-nak elmesélte, hogy mire emlékszik a végzetes éjszakából, illetve hogyan mentették ki a túlélőt. Korábban ráadásul a Hableányon is dolgozott, így a balesetet szenvedő hajóról is mesélt nekünk.
N.Antal kérdésünkre elmondta, hogy rádión jött a hír, hogy baleset történt. A férfi szerint a pletykákkal ellentétben a szállodahajó igen is megállt, de a Duna Margitsziget környéki szakasza eléggé technikás, nem lehet akárhol lehorgonyozni, ezért haladt valószínűleg még egy ideig tovább.
Amikor rádión jött a hír, hogy valami történt, akkor a többi közelben lévő hajó elkezdett lassítani és elkezdték reflektorral világítani a vizet. Így vették észre, hogy van valaki a vízben.
Fönt voltam a hajóvezetőnél, mondta, hogy ott lát valamit a vízben. Közel ment ahhoz, amit láttunk, és akkor kimentem a hajó oldalára, ott lefeküdtem hasra, és így kaptam el a nőt. A nő próbált fent maradni a vízen, csapkodott, láthatóan az életéért küzdött. Szerencsére ki tudtam nyúlni érte, és be tudtuk húzni.
Antal azt is hozzátette, hogy a nő sokkos állapotban volt, nem lehetett megnyugtatni sem. Ugyanakkor egy hős volt, hogy képes volt fent maradni a víz felszínén, az időjárás ugyanis a tragédia estélyén viharos volt, szakadt az eső és tombolt a szél, hatalmas hullámok csapkodtak a Dunán.
A fiatal férfi korábban dolgozott a Hableányon is, Laci bácsitól, a Hableány hajóvezetőjétől sokat tanult:
Nekem a Hableány volt az első gyakorlatos hajóm a 10. osztály utáni nyáron. A tragédiában elhunyt kapitány volt az egyik betanítóm, aki hajóvezető volt a Hableányon, és aki szintén meghalt a tragédiában. Ezért is rázott meg annyira a tragédia. Minden évben kijárok az emlékműhöz, amit a baleset óta állítottak. Idén is kint voltam.
A hajóvezetőt kérdeztük arról is, hogy szerinte lett volna esélye a Hableánynak elkerülnie a tragédiát, vagy sem.
Sok pletyka terjeng a neten arról, hogy a Hableányra kellett volna még egy matróz, de ez így nem igaz. Akkor kell két matróz, ha nincs meg a gépkezelői végzettségük. Tudtommal a fiatal matróznak a Hableányon meg volt a gépkezelői vizsgája, úgyhogy elég volt ő a kapitány mellé.
A férfi szerint a tragédiát a rádiózás hiánya okozta. A hátulról érkező hajó vezetőjének kellett volna szólni az előtte haladó kisebb hajónak, hogy meg akarja előzni. A szállodahajó azonban valamiért nem érzékelte, hogy ott van előtte egy másik, pedig három hajóvezető tiszt is tartózkodott a Vikingen.
A Hableány hátuljában lent volt egy bár, akol körülbelül 15 ember kényelmesen el tudott férni. Onnan egy keskeny lépcső vezetett fel a fedélzetre. A rossz idő miatt sokan éppen lent, zárt térben tartózkodtak, nekik esélyük sem volt, hogy kiugorjanak a hajóból. Ráadásul az egész baleset kevesebb, mint 10 másodperc alatt zajlott le. Esély sem volt reagálni
- mondta a Borsnak Antal.
2019. május 29-én a Hableány fedélzetén 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és a két fős magyar személyzet. A sétahajó jeladó készüléke utoljára 21 óra 5 perckor küldött jelet. A svájci tulajdonú Viking ekkor érte utol a kisebb méretű Hableányt, ami az ütközés során először felborult, majd teljesen elmerült a vízben, ahogy a szállodahajó maga alá gyűrte. A Hableány személyzetének esélye sem volt intézkedni, ugyanis az ütközés és a teljes süllyedés között két perc sem telt el. Ezt a napot tartják számon a magyar hajózás történelmének fekete napjakén, amikor 27 ember került hullámsírba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.