A világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazása, a WhatsApp – havi 2,8 milliárd felhasználóval – eddig hirdetésmentes volt, de ennek most vége. A Meta (Mark Zuckerberg cége) ugyanis bejelentette: reklámokat vezetnek be az appon belül.
A változtatás nem aratott osztatlan sikert. A felhasználók felháborodva reagáltak:
Ez a Meta eddigi legbutább ötlete!
– írta valaki, míg mások egyenesen a WhatsApp törlésére és a Telegramra való áttérésre buzdítanak.
Irány vissza a Nokia 3310-re!
– írta egy másik kommentelő. A Meta nyilatkozata szerint a reklámok először csak a 2017-ben bevezetett „Státusz” funkcióban jelennek meg, és nem szakítják meg a beszélgetéseket. Vagyis ha valaki csak chatelésre használja az appot, egyelőre nem fog érezni változást. Ugyanakkor James Bore technológiai szakértő szerint ez csak a kezdet:
A Meta eddigi története alapján előbb-utóbb minden platformon mindenhová reklámokat fognak bepréselni, függetlenül attól, mennyire rontja a felhasználói élményt.
A WhatsApp ugyan hangsúlyozza, hogy az üzenetek továbbra is végponttól végpontig titkosítottak, azaz a Meta sem lát bele a tartalmukba, mégis begyűjtenek adatokat a felhasználókról, például ország, város, nyelv és a reklámokkal való interakció alapján.
Sem telefonszámot, sem üzenet tartalmat nem adunk át a hirdetőknek
– ígérik.
Csakhogy a felhasználók bizalma megingott, főleg azok után, hogy a Meta egy új AI-gombot is bevezetett a chatfelületre – sokak szerint ez zavaró és „használhatatlan”. A WhatsAppot 2014-ben vásárolta meg a Meta (akkor még Facebook Inc. néven), de eddig tartózkodtak a hirdetésektől, írja a Daily Mail. Most viszont a bevételnövelés reményében megindult a reklám offenzíva. A felhasználók azonban ezt nem nyelik le könnyen. Vajon tényleg jön a digitális lázadás?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.