A kegyvesztett András herceg 66. születésnapja meglehetősen kellemetlenül zajlott le számára, ugyanis reggel nem családja köszöntésére ébredt, hanem a rendőrökre. Február 19-én reggel az egykori yorki herceget közhivatali visszaélés gyanújával vették őrizetbe, majd 11 órával később szabadon engedték. Bár a vizsgálat még nem ért véget, felmerülhet a kérdés: most mi fog várni a kitaszított hercegre?

A herceg letartóztatása 4 hónappal azután történt, hogy megfosztották címeitől, és kilakoltatták a Royal Lodge-ból a Jeffrey Epsteinnel folytatott kapcsolata miatt. Bár a királyi család többi tagja folytatta munkáját mintha semmi sem történt volna, a színfalak mögött egyre nagyobb a pánik, és az egész világ szeme rájuk szegeződik, miközben az egykori yorki hercegi pár jövőjét kérdések veszik körül.
Andrással együtt volt felesége Sarah Ferguson is belekeveredett a botrányba, miután kiderült, hogy ő is éveken át küldött üzeneteket Epsteinnek. Azonban az egykori hercegnét karácsony óta nem látták nyilvánosan, és rengeteg kérdés merült fel hollétéről, valamint arról, hogy kihallgatják-e a vizsgálat érdekében.
A 66 éves Ferguson a források szerint januárban egy wellnessklinikán tartózkodott Svájcban, és jelenleg úgy tudni, hogy külföldön tartózkodik, miközben fontolgatja az Egyesült Királyságba való visszatérését, de pontos tartózkodási helye továbbra sem tisztázott.
Miután nyomozás alatt és óvadékfeltételek nélkül szabadon engedték, András egy bizonytalan jogi út elébe nézhet. Hetekig vagy akár hónapokig is bizonytalanságban maradhat, mivel a rendőrség dokumentumokat vizsgál, amelyek állítólag azt bizonyítják, hogy a herceg kényes információkat osztott meg Epsteinnel, amelyeket még az Egyesült Királyság kereskedelmi megbízottjaként végzett munkája során szerzett.
Végső soron az ügyészek döntenek arról, hogy vádat emelnek-e András ellen. Ha elítélik, a közhivatali visszaélés maximális büntetése életfogytiglani szabadságvesztés.
A brit kormány állítólag egy olyan törvényjavaslatot is fontolgat, amely eltávolítaná a herceget a trónöröklési sorból, ami óriási csapás lenne számára. Viszont ennek az időzítése tovább növeli a nyomást Károly király uralkodására, amelyet már így is megterhel a rákkezelése, valamint a Harry hercegékkel fennálló folyamatos vita - írta a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.