Ahogy korábban megírtuk, hogy a 81 éves Thomas Markle a napokban váratlanul rosszul lett és az intenzíven küzdenek az orvosok az életéért. Az egykori filmes világosító szerdán megterhelő lábamputációs műtéten esett át, miután a végtagja drasztikusan elszíneződött. A legfrissebb információk szerint állapota stabillá vált, bár az orvosok még aggódnak Meghan Markle édesapjáért.

2018-ban, amikor Meghan Markle az angol királyi családjába készült beházasodni, emberek milliói figyelték minden mozdulatát. Ugyanakkor a zárt ajtók mögött azzal a hirtelen valósággal szembesült, hogy az apja nem fogja oltárhoz kísérni.
Meghan apja ekkor világbotrányba keveredett, amikor rajtakapták, hogy saját maga állította be a paparazzóknak, ahogy készülődik az esküvőre, mindezt anyagi haszon céljából. Miután lebukott és kiderült a pénzszerzési szándék, hirtelen bejelentette, hogy mégsem vesz részt a ceremónián. Ezután Thomas két szívinfarktust is kapott a hercegi esküvő előestéjén, és a palota végül egészségügyi okokkal magyarázta a hiányzását - emlékeztet a Mirror.
Beszámolók szerint a Fülöp-szigeteken, egy 19. emeleti lakásban meghúzódva élő Thomas Markle nemrég azt kérdezte:
Szerinted Meghan eljön majd a temetésemre?
Meghan Markle folyamatos gyűlölködés és halálos fenyegetések céltáblájává vált a királyi családhoz való csatlakozása óta, sőt, saját elmondása szerint egyszer az öngyilkosság szélére is sodródott a ránehezedő nyomás miatt. A sussexi hercegné levelet írt apjának a botrány után, amelyben könyörgött neki, hogy ne beszéljen többet róla a sajtónak. Meghan világosan kifejtette a levélben, hogy az apja millió darabra törte a szívét.
Thomas Markle számos interjúban hangoztatta lánya kínos és kegyetlen természetét, sőt, kijelentette: Meghan csak a kameráknak játszik, és pénzért hagyta el a királyi családot. Lányának sosem lett volna szabad elhagynia az első férjét. Továbbá perrel fenyegetőzött, hogy találkozhasson soha nem látott unokáival.
A kérdés persze adott: vajon valós Thomas Markle aggodalma, hogy halála esetén lánya nem jelenne meg a temetésén sem? Vagy a tragédia híre semmissé tenné viszályukat?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.