AktuálisSzerbiában egyre kevesebb, fertőzöttekkel foglalkozó kórházra van Egyre csökken azoknak a kórházaknak a száma, ahol koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek, ugyanis egyre kevesebben betegednek meg - emelte ki Milika Asanin, a szerbiai egyetemi klinikai központ igazgatója a belgrádi közszolgálati televízióban...
AktuálisBizarr indokkal tetováltatta magára a COVID-19-et egy nagyváradi férfi Végül is így is fel lehet dolgozni lelkileg az elmúlt több mint egy évet.
CelebSokakat érintő, fontos kérdéseket is feszeget a Mintaapák A történet szerint Csenge ugyanis megpróbál magáról hamis képet kialakítani azzal, hogy különböző effektekkel megszűrőzi a közösségi felületetekre feltett fotóit.
SportTalálja ki, milyen ajándékot kapott a minap Marco Rossi! Ha esetleg csapatösszeállítási kérdéseken töri a fejét, közben élvezhet egy kis unicumot Marco Rossi labdarúgó szövetségi kapitány.
AktuálisMumus, zsákos, mókár – mindenhol másképp nevezik gyerekkorunk rémségeit Aki tudja, mikor, mivel ijesszen rá, és persze legfőképpen azt, hogy kire, az a másik megijesztésének erejével birtokában egyfajta hatalmat tudhat magáénak. És hogy kik az efféle hatalmi harc elsőrendű áldozatai? Hát persze, hogy a gyerekek...
AktuálisKetten meghaltak, 166-an megsérültek Izraelben, miután összedőlt egy félkész zsinagóga emelvénye Az épületnek még nem volt működési engedélye .
AktuálisRusvai Miklós: óriási mértékben nőtt az oltáspártiak száma A koronavírus elleni első oltóanyagok engedélyezésekor az emberek fejében még sok volt a kérdőjel, így sokan ódzkodtak a vakcina felvételétől. A pozitív tapasztalatoknak és a hatékony tájékoztatásnak hála mára jóval többen kívánnak...
AktuálisMegrázó képeket kaptunk a dunakeszi tragédiáról Árokba csapódott egy személygépkocsi Dunakeszi térségében.
CelebGyerekeiket is beoltatják a hazai sztárok Múlt héten jelentette be a kormány, hogy már oltják a 16-18 év közötti fiatalokat is. A Gáspár család, Fésűs Nellyék és Keleti Andreáék is egyhangúan azon a véleményen vannak: szeretnék a gyermekeiket is biztonságban tudni.