AktuálisMegfenyegették az ügyésznőt Rendőrök, ügyészek és a bíróság szerint is rendkívül veszélyes volt a kecskeméti banda, amely nemcsak erőszakos zsarolásokra szakosodott, hanem az ellenük folytatott nyomozást felügyelő ügyésznőt is életveszélyesen megfenyegették.
AktuálisSilvio Berlusconi: tőlem kaptad a csajod, Sarkozy! Jogi lépést fontolgat két politikusnő Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ellen. Megelégelték ugyanis a kormányfő szexista, sértő megjegyzéseit. Berlusconi ezúttal a francia First Ladyn, Carla Brunin köszörülte a nyelvét: az ízetlen...
SportBoris Becker garázda szépséget vesz el A német teniszsport történetének első számú csillaga, Boris Becker június 12- én megnősül. Mindezt hét hónappal azután jelentette be, hogy egy másik nő ujjára húzott jegygyűrűt...
CelebBenkőt terroristának nézték a Vatikánban Hiába utazott Benkő Dániel egy ládányi ajándékkal a Vatikánba, nem jutott be a pápához. A lantművészt furcsa pakkjával az oldalán terroristának nézték az olasz rendőrök, ráadásul nem tudta igazolni magát. Mivel bőröndjében robbanóanyagot...
CelebPucéran mászott a keresztre Óriási feltűnést keltetett Koreában, egy presbiteriánus templom környékén az a húsz év körüli ismeretlen fiatalember, aki vasárnap kora reggel felmászott az épület keresztjére.
AktuálisGyerekként sír gazdája után Buborék Õrületbe kergeti gazdáit Buborék az Abonyi állatkert kis vízilova. A "csöppség" kezdetben nagyon visszahúzódó volt, alig dugta ki az orrát a medencéből. Mostanra azonban nagyon is magához tért, folyamatosan játszana és amint magára hagyják,...
CelebUtoljára állt színpadra a lebénult Roy Horn Roy Horn világhírű állatidomárt öt évvel ezelőtt támadta meg színpadi „partnere”, egy bengáli tigris. Maradandó sérülései ellenére Horn kiállt a vadmacska mellett, nem engedte elaltatni, és most egy utolsó fellépés erejéig...
AktuálisÚjból divatba jött a mély dekoltázs Az ötvenes évek után ismét divat jött a nők körében mutogatni a melleket. A szakértő szerint az elkövetkezendő tíz évben a kebleken lesz a hangsúly, így a hölgyek továbbra is sokat sejtető, mély dekoltázsú ruhadarabokban tündökölhetnek...
Test és lélekHalálba aggódják magukat a jószívűek A tapasztalat szerint a jószívű embereknek komoly esélyük van arra, hogy éppen a szívük viszi őket a sírba. Mindennek az az oka, hogy az őszintén megértő, segítőkész, kedves emberek sokkal mélyebben érzik át mások baját, és bizony...
CelebBárdos nem dolgozik Kriszta nélkül Képtelen egymás nélkül létezni a TV2 híradós házaspárja, Máté Kriszta és Bárdos András. Ez nemcsak a házasságukra, hanem a tévés munkájukra is érvényes: miután Máté Kriszta elutazott a gyerekekkel síelni, Bárdos úgy döntött,...