Dolgozott, ezért összeverték a közmunkást

reggeli
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 03. 16:15
Összevert két közmunkás egy harmadikat a Halápi erdőben, Újlétán, ugyanis társuk reggelizés helyett inkább dolgozni kezdett volna. A sértett fél könnyebben sérült, míg a két verekedőt több, mint két hetes elzárásra ítélték.
Bors/MTI

A három közmunkás férfi a reggeli munkakezdéskor szólalkozott össze - írja az MTI. Az egyikük ugyanis kapát kezdett élezni, mikor úgy gondolta, eljött a munkakezdés ideje. A többiek azonban még reggeliztek, amiben - elmondásuk szerint - zavarta őket a kapát élező társuk.

Kérték: hagyja abba a munkát, azonban ő el akarta kezdeni a kapálást. Ez lett a veszte: először az egyik, majd a másik reggeliző társa is leütötte. A férfi csak könnyebb sérüléseket szerzett, míg a verekedők elzárást kaptak:

– Gyorsított eljárásban, garázdaság vétsége miatt bíróság elé állították a két büntetett előéletű gyanúsítottat, akiket a Debreceni Járási Bíróság jogerősen 15. illetve 25 nap elzárásra ítélt - mondta az MTI-nek Jónáné Pocsai Edit, hajdú-bihari főügyész.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.