AktuálisBolondot csinált magából a neves énekesnő fotókkal Ki nem hagyta volna a Szex és New York 2 londoni bemutatóját Kylie Minogue. A jelek szerint azonban nagyon unhatja már a vörös szőnyegen való, sablonos vonulást, mert produkálni kezdte magát az énekesnő.
AktuálisLovasbalesetet szenvedett Rita Terecskei Rita hatalmast esett a hétvégén megrendezett Kisalföld Vágtán. A Zanzibar énekesnőjének az ijedségen kívül szerencsére nem esett komoly baja.
AktuálisJames Bond 220 milliós lakása 1,9 millió dollárért, azaz 220 millió forintért vett magának New York-i luxuslakást Daniel Craig. Az úgynevezett penthouse - azaz toronyház legfelső emeletén álló - lakás a színész legismertebb karakterének, James Bondnak is becsületére válna.
AktuálisKövér betartotta ígéretét - fotóval Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke mindeddig változatlanul hosszú, a hátát verdeső hajjal jelent meg a nyilvánosság előtt a kétharmados többség megszerzését követően, pedig azt ígért, ha nyer a Fidesz, levágatja a haját.
AktuálisMegtaposta babáját az őrült nő - sokkoló fotóval Sokkoló pillanatnak lehettek szemtanúi azok a kínai járókelők, akik saját szemükkel látták, hogy egy középkorú nő dührohamát saját kisbabáján tölti ki.
AktuálisAmanda vezetés közben hozta világra kisfiát Útban a kórház felé, vezetés közben szülte meg gyermekét a 29 esztendős, amerikai Amanda McBride.
AktuálisTerhesen áll az oltár elé Alicia Az énekesnő megtalálta földön túli boldogságot Swizz Beatz mellett, akivel nemcsak közös esküvőjüket tervezik, hanem már szerelmük gyümölcse is útban van.
AktuálisÖsszeállt az új kormány Letette a miniszterelnöki esküt Orbán Viktor és az új kormány is megalakult.
Aktuális99 vörös szűzet szeret Kim Középiskolás lányokból álló háremet hozatott létre Kim Dzsong Il. A Phenjanban üzemelő, csak a sztálinista állam szűk körű vezetése által látogatható három lokál mindegyikében 33 többségében bakfis várja, hogy szolgálatait a...
AktuálisTilosban járt a sztár Nem csak Hajdú Péter részesíti előnyben a mozgáskorlátozottak számára fenntartott mozgássérült parkolóhelyeket – derült ki egy amerikai pletykamagazin képeiből.