AktuálisTehetetlenül nézték ahogy kigyullad a repülő Kényszerleszállást hajtott végre tegnap a Qantas légitársaság Londonból Sydneybe tartó óriásgépe. A világ legnagyobb utasszállítója alig néhány perccel a szingapúri felszállás után hajtóműhiba miatt fordult vissza és landolt a Changi légikikötőben.
AktuálisArra érkezett haza az anya, hogy erőszakolják 2 éves kislányát Egyedül hagyta 2 éves kislányát egy dél-afrikai nő, majd, amikor hazaért, azt látta, hogy egy ismeretlen, 14-15 esztendős fiú éppen erőszakolja gyermekét.
AktuálisBeckham kettős állampolgár lesz Anglia kissé meglepődött a hír hallatán. David Beckham ugyanis azt nyilatkozta, hogy nincs messze az az idő, amikor felveszi az amerikai állampolgárságot is.
AktuálisHallotta, ahogyan az apja segítségért könyörög, majd meghal Hárman meghaltak, 100-an pedig megsérültek a Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés következtében a szerbiai Kraljevoban és környékén. Egy idős asszony ijedtében vesztette életét, egy házaspárra azonban rászakadt a tető.
AktuálisSzületése óta egy falatot sem evett a 4 éves kisfiú Daniel Harrison 4 esztendős, de még egyetlen falat étel sem csúszott le a torkán. Az autista brit kisfiúnak egy nagyon ritka betegsége, úgynevezett ételfóbiája van.
AktuálisElárulta szomorú titkát a neves énekesnő Férjével állt kamerák elé a terhességét a napokban felvállaló Mariah Carey, hogy elmondja: szomorú titkot hordoztak két éven keresztül. Nick Cannon és Mariah most árulták csak el a nyilvánosságnak, hogy 2008-ban már egyszer szülői örömöknek...
Celeb100 napig terrorizálta a várost egy kos Száz nap után sikerült elfogni azt a kost, ami az angol Aylesbury városka lakóit terrorizálta.
AktuálisMegörökítették, amint kutyával szexelt a sportoló bizarr fotó A Canberra Raiders, ausztrál rögbi csapat tagja nyilvánosan bocsánatot kért, amiért olyan sokkoló fotó jelent meg róla, melyen egy kutya nyalogatja a nemi szervét.