CelebKatasztrófa ihlette St. Martin dalát A húsz éve ismert művész 18. lemeze után itt a következő, melynek címe: Föld szélén, középen.
AktuálisRetteg az x-faktoros: csontvázat tettek az ajtaja elé Kihívták a rendőröket Cher Lloyd szülei, miután halálos fenyegetéseket kapott a brit X-Faktor 17 éves versenyzője. „Aprócska” ajándékokkal is ellátták, többek között egy életnagyságú csontvázat (nem igazi) hagytak az ajtaja előtt.
AktuálisGeszti passzolt Kati repült Wolf Katit először ítélte párbajra a közönség, s abban mindjárt el is vérzett. Legyőzője az a Takács Nikolasz volt, akiért még könnyeit is adta mentora.
Test és lélekKilenc megfontolandó téli tipp Tételezzük fel, hogy autónkat már gondosan felkészítettük a télre, felszereltettük a téli gumikat, fagyállók lötyögnek a hűtőben és az ablakmosóban, de vajon az autó kezelője, a sofőr is felkészült már a téli autózásra?
CelebEgy lábos csirke és a szegénység vette el az anyját lefejező sztár eszét Interjút adott Michael Brea, aki kedden lefejezte saját édesanyját. A Ki ez a lány? című sorozat sztárja azt mondja: hangokat hallott, melyek meggyőzték, hogy végeznie kell anyjával.
AktuálisAz apa a pszichiátriára került, három kisfia azonban eltűnt Nagy erőkkel keresi az amerikai rendőrség Alexander (7), Andrew (9) és Tanner Skeltont (5). A fiúk apja, mielőtt megpróbált öngyilkos lenni, lepasszolta őket egy nőnek, akit az interneten ismert meg. Péntek óta semmi nyomuk.
AktuálisRovarok nélkül éhen halunk A világon csaknem egymilliárd ember éhezik vagy táplálkozik vészesen keveset. Ez indította el az ENSZ „Erdei rovarok élelmiszerként: az ember visszaharap” mottójú akcióját.
AktuálisKéthetes korukban választották szét sziámi ikreket megrázó fotó A köldöküknél összenőve jött a világra szeptember 4-én egy indiai ikerpár. A kisfiúkat két héttel később sikeresen szétválasztották.
SportAmőbáznak is a Polgár nővérek Újra együtt a három Polgár lány. A sakk királynői az Aquaprofit Sakknapon ültek – azaz álltak – asztalhoz, hogy száz ellenféllel mérjék össze tudásukat. A lányok három földrészről érkeztek.
AktuálisVallottak: hárman raboltak Kispesten Most már biztos, hogy három férfi rabolta ki a kispesti Budapest Bankot - jelentette be Budapest rendőrfőkapitánya.