AktuálisHat gyerekkel a kocsiban menekült a rendőrök elől a részeg anya Hogyan is lehetne jobban kezdeni az új évet, mint egy finom kis autós üldözéssel. Egy 26 éves, USA-beli anya úgy döntött, kihagyja az alkoholtesztet. Mmegkerülte hát a rend őrei által emelt kordont, és továbbhajtott.
AktuálisSzázévente csapott le a falura Sarolta - most megtörték az átkát Rémisztő átoktól szabadította meg az ádándiakat Ursinyi Julianna. A tisztán látó asszonynak sikerült megfékeznie Sarolta bosszúját. Az elégetett boszorkány százévente csapott le a falura.
SportCsúnyán elhíztak a Klicsko fivérek fotó Úgy tűnik, semmi jót nem tagadtak meg maguktól a nehézsúlyú profi boksz jelenkorának legnagyobb sztárjai a Klicsko fiúk.
SportNehéz döntés előtt áll Talma Egyre valószínűtlenebb, hogy a Moto2-ben indul az idén Talmácsi Gábor.
SportÖvért bokszol Erdei? Erdei Zsolt március 12-én Gabriel Campillóval meccsel a WBA félnehézsúlyú vb-övéért a Madison Square Gardenben. A hír apró szépséghibája, hogy Erdei inkább Bernard Hopkinsszal találkozna.
CelebEmbereket és házakat pusztít a gyilkos ár Óriási természeti katasztrófa pusztít a szigetországban, az áradás több százezer ember otthonát semmisítette meg, és eddig három életet követelt.
CelebHamisítják Fekete Pákót Fekete Pákónak hitt a közönség egy színdarabban szereplő szerecsen királyt. A kicsik minden jelenetnél visítva üvöltötték a didikirály nevét, pedig a közelben sem tartózkodott.
SportHercegfalvi kénytelen hallgatni a bundáról Elsőként kezdte meg a téli felkészülést a Honvéd. A csapattal edzett Hercegfalvi Zoltán is, aki a Kansas Citytől tért vissza. A csatár beszélt nekünk a fogadási csalásokról, de nyilatkozatát a klub letiltotta.