AktuálisÉtolajat öntöttek barátjuk hátsójába, hogy jobban csússzon Mindössze öt-öt, valamint hét év börtönre ítélte a bíróság azt a három férfit, akik megerőszakolták negyedik társukat. Az áldozat szülei felháborítónak tartják a bíróság döntését, szerintük komolyabb büntetést érdemeltek volna.
SportHárommilliárdért vinné Dzsudzsákot a Newcastle Dzsudzsák Balázs mája már amiatt is hízhat, hogy az angol sajtó Ryan Giggshez, illetve Arjen Robbenhez hasonlítja, mint ahogy az is pompás érzés lehet, hogy vételárként tízmillió fontot, vagyis hárommilliárd forintot emlegetnek.
AktuálisOdalett Ildikó 8 éve Hiába dolgozik negyvenkét éve Nagyné Teleki Ildikó dadus, mégsem mehet nyugdíjba a nőknek járó kedvezménnyel. A nyugdíjbiztosítónál ugyanis nyolc évének nyoma veszett.
AktuálisFestékes dobozokba tették a tinit, miután megverték, lelőtték és elégették Brutális gyilkosság áldozata lett egy 15 éves amerikai fiú. Minden azzal kezdődött, hogy egy fiatal lány elcsábította…
CelebVetkőzött a muszlim bombázó Jókora botrányt okozott Sila Sahin, török színésznő, aki eddig példásan élte a muszlim nők életét. Most azonban sokkolta családját: a német nyuszis magazinban pucéran pózol.
AktuálisNoémi húszévesen csak 25 kiló! - megrázó fotóval Nem diétázik, válogatás nélkül eszik, mégis csupán 25 kilót nyom a húszéves Noémi. A nagykanizsai lányt már születése óta gyötri egy különös, ismeretlen betegség.
SportTaraba tagadja a vádakat A Budapesti Rendőr-főkapitányság doppingügyben nyomoz: Ungvári Attila cselgáncsozó vizeletében meg nem engedett szereket találtak, ezért felfüggesztették versenyzési jogát.
CelebEllopták Scarlették házi pornóképeit Több mint ötven hollywoodi híresség érintett abban a nemzetközi nyomozási ügyben, amit az FBI indított olyan hackerek ellen, akik laptopokról és telefonokról loptak meztelen fotókat.
AktuálisFélkész betonvas kerítés döfte át Zsuzsika karját A kerítés hegyes része szúrta át egy kilencéves kislány karját kedden délután a Pestmegyei Mendén.