AktuálisKét fejjel született a kislány - durva fotóval Két fejjel jött a világra egy kislány Kína közép-nyugati tartományában, Szecsuánban. A kicsinek egyébként két karja, két lába, az átlagnál egy kicsivel szélesebb mellkasa.
AktuálisKülönválik a Schwarzenegger házaspár Hétfőn a CNN-en jelentette be különválását Arnold Schwarzenegger és Maria Schriver. A házaspár ugyanakkor nem beszélt válásról.
AktuálisSzáz emberből csupán négy nem csal Adóbevallással és számlákkal csalnak a legtöbben. A magyarok előbb verik át az államot, mint saját szomszédjukat, de nincsenek tekintettel a rokkantakra: visszaélnek a parkolókártyájukkal.
AktuálisNőül vette nevelt lányát Gyuszi bácsi Nevelt lányát vette feleségül egy baranyai férfi. A 73 éves nyugdíjas halála esetén így akar gondoskodni élettársának gyermekéről. A lány arra számít, hogy az özvegyi nyugdíjból könnyebben fog megélni.
CelebKörbezsongták Gesztit a nők Geszti Péter maga sem gondolta, hogy a 2011-es esztendő enynyi sikert tartogat számára. Még egy kislánnyal bővült a slágergyáros családja, könnyűzenei díjjal is jutalmazták és mentoráltjai szépen haladnak előre a pályán.
CelebRákosan futotta le a maratonit Tegnap temették el Emma Hortont, azt az asszonyt, aki azért futotta le a londoni maratonit, hogy így jótékonykodjon a rákbetegekért. Ám a sors kegyetlen fintora, hogy a nem mindennapi sportteljesítmény után két héttel éppen ez a betegség vitte el.
CelebHarrynek csak Chelsy kell Egyesek úgy vélik, Harry herceg nem tiltakozik sógornője testvére, Pippa Middleton ellen. Ám egy fotó bizonyítja, hogy kiért dobog igazán a királyi sarj szíve.
AktuálisDr. House Magyarországon! Doktor House zenélésre adta a fejét! Hugh Laurie debütáló albuma, a "Let Them Talk" mostantól elérhető a boltok polcain. A lemez, mely a New Orleans-i blues ünneplése, egyesíti Laurie zenei tehetségét ismert és kevésbé népszerű blues-klasszikusokkal.