Hiánypótló alkotást vehet kézbe a sportkedvelő olvasó, a 2004-ben elhunyt magyar úszópápa, Széchy Tamás életének érdekességeit, szakmai nagyságának titkait feltárót.
A három társszerző hozzáértése vitán felüli. Dr. Hargitay András a magyar úszósport első világbajnoka, Sós Csaba, a válogatott szövetségi kapitánya és dr. Tóth Ákos exkapitány „Széchy * Élet – mű – örökség” címmel könyvet írt a 2004. szeptember 13-án óbudai lakásán elhunyt Széchy Tamásról. A 73 évesen távozott legenda tanítványai között több olimpiai (Wladár Sándor, Szabó József, Darnyi Tamás, Czene Attila) és világbajnok (Hargitay András és Verrasztó Zoltán) volt.
A könyvben Hargitay a bensőséges kapcsolatukat vetette papírra, Sós az elhunyt szakmai mesterfogásait elemzi, Tóth pedig együtt dolgozott a tanítványai által Öregnek becézett szakemberrel, és kivételes megoldásaira emlékeztet.
Ő tanított meg úszni, együtt örültünk az 1973-as belgrádi vb-n szerzett aranyérmemnek, amelynek kapcsán megmosta a fejemet. Azt hiányolta, hogy nem világrekorddal nyertem... Ilyen és ehhez hasonló emlékeimet osztom meg az olvasóval
– tudatta a Borssal Hargitay, majd arra emlékeztetett, hogy Széchy Tamás Doboziban született. Súlylökőként és súlyemelőként bizonyított, majd érdeklődése a medencék világa felé fordult.
- Kemény kézzel fogott bennünket, durrant a füles, ha úgy látta helyénvalónak. Szakmai alapelve „egyszerű” volt, így hangzott: olyan nem létezik, hogy egy jó időnél ne lehessen még jobbat teljesíteni. Ő maga nem számított jó úszónak, de szép stílusban tempózott. Komplex gondolkodásmódjával nevelt olimpiai bajnokokat, így Wladár Sándort, Darnyi Tamást, Szabó Józsefet, Rózsa Norbertet, Czene Attilát és Gyurta Dánielt - mesélte Hargitay.
Hargitay nem feledkezett el néhai trénere hiányosságairól sem, megemlítette, az Öreget néha a saját nagyságának tudata kerítette hatalmába, de mások is túl erős hatást gyakoroltak rá; utóbbi szintén nem vált előnyére. A könyv jóvoltából Széchy sikeres edzésterveiből is kapunk egy csokorra valót.
- Egy mai szakember nyugodtan utánozhatja, de kiugró eredményre ne számítson, mert ahhoz az Öreg sajátos szakmai-emberi karaktere elengedhetetlen. Remélem, alkotásunk eszközül szolgál arra, hogy ne gyarapodjon Széchy kritizálóinak, ellenségeinek száma. Művelt férfi volt, zenéhez, irodalomhoz értő. Mélyről indult, egy kitérdelt melegítőnadrágban lépdelt a medence partján, de később, amikor már megengedhette magának, "civilben" előszeretettel váltogatta elegáns szmokingjait.
Halálának napja örökké megmarad Hargitayban. Éppen ügyeletes állatorvosként végezte a dolgát a munkahelyén, amikor telefont kapott a gyászos hírről, ami alapján immár biztosra vehető, tévedés áldozata lett Széchy Tamás.
Azonnal a lakására siettem, és ott megtudtam, hogy a karosszékében érte a halál. Azt hitte magáról - ami egyébként nem volt igaz -, hogy súlyos cukorbeteg, pedig a 7.2-7.4-es érték nem erre utalt. Rosszullétére inzulint vett magához, de elvétette a mennyiséget... Utolsó pillanata is szeretett sportágáé volt, az asztalán egykori tanítványai edzéstervei hevertek
– említette Hargitay, majd felelevenítette egyik kedvenc történetét: - Együtt autóztunk valahová, amikor piros lámpához értünk. „Ez csak egy figyelmeztető piros…”, jegyezte meg az Öreg, és hajtott tovább.