AktuálisHúszezer Kinder- figurával él Lajos Iskolás korában, a jó jegyekért cserébe kapta az első Kinder tojásokat szüleitől a kecskeméti Szalontai Lajos. A gyűjtőszenvedély megmaradt, a Kinder-figurák már egy egész szobát megtöltenek. Csak becsülni tudják, hogy legalább 15-20...
CelebRáesett a tűzkarika a táncosra - égő fotóval Az amerikai Csillag születik egyik tánccsoportja, a Gymkana azzal próbálta meggyőzni a zsűri tagjait, hogy a produkciója közben egy égő tűzkarikát is bevetettek.
SportLewis Hamilton az ütközések bajnoka Lewis Hamilton vezetési stílusát sokan bírálják, mivel újabban szinte minden futamon csinál valami hajmeresztőt. Az eddigi 12 futam során ő koccant a legtöbbet, amit a versenybírók sem értékelnek.
CelebTimberlake és Biel kibékült Justin Timberlake romantikus, gyertyafényes vacsorára vitte volt kedvesét, Jessica Bielt. A párt egy torontói étteremben látták, és azonnal felröppentek a békülésről szóló pletykák.
AktuálisMegerőszakolta a lopott gumimatracot a visszaeső Azzal vádolnak egy 32 éves amerikai férfit, hogy nyilvánosan szeretkezett a gumimatracával. A szomszédok kapták rajta az aktus kellős közepén.
Test és lélekVonzza a pénzt a jó helyre tett tévé A lakás úgy van építve, hogy a szoba bejárati ajtajához esik az "emberi kapcsolatok" rész, valamint csak a "gazdaság, siker területén" lehet elhelyezni a tv készüléket. Tudom, hogy nem jó ez az elrendezés, de a tanácsát szeretném kérni,...
CelebÚjra levetkőzött a szépségkirálynő - szexi fotóval Magony Szilvi betöltötte a harmadik X-et, ami nem csak ünneplést, de aggodalmat is okozott számára. Az egykori szépségkirálynő elhatározta, szexi fotósorozattal búcsúztatja a húszas éveit, hogy legyen mit mutogatnia majd gyerekeinek.
SportÕrjöngve fogadták Messit Indiában Bár a labdarúgás indiai népszerűsítése a holnapra kiírt Argentína–Venezuela felkészülési meccs célja, Lionel Messiék megérkezése láttán nem biztos, hogy olyan nagyon elkél a hírverés.
CelebSzabó Zsófi beijedt a lövöldözéstől Szabó Zsófit szinte a sírás fojtogatta, amikor megérkezett a lövészgyakorlatra. A színésznő félt az éles fegyverektől, ám néhány perc múlva önmagát is meglepte.
AktuálisBevert a nő a medvének, aki kiskutyáját falta 22 éves amerikai fodrásznő nem kevesebbet állít, mint hogy bevágott egyet egy fekete medvének, aki megtámadta a kiskutyáját.