AktuálisFélbehajtotta a kisbuszt a vonat fotó Karcolás nélkül úszta meg a balesetet az a két férfi, akiknek mikrobusza egy XVI. kerületi vasúti átjáróban akadt el csütörtökön késő délután a Cinkotai úton, majd az érkező vonat elgázolta a járművet.
CelebÉgből érkezik a Barátok közt nyereménye A sorozat szereplői lufikat engedtek a levegőbe, a szerencsés megtalálók pedig meglepetésben részesülnek
SportVettel hét embernek köszöni vb-címét A Red Bull pilótája, Sebastian Vettel 24 évesen már kétszeres Forma–1-es világbajnok. A Bors csokorba szedte, ki az a hét ember, akinek a német tehetség óriási köszönettel tartozik a sikeréért.
AktuálisKiengedik a zárkából Breiviket Kiengedik a magánzárkából Anders Behring Breiviket, aki július végén kettős merényletben összesen 77 emberrel végzett Norvégiában. A 32 éves tömeggyilkost még aznap elfogták Utoya szigetén, azóta teljes elkülönítésben tartották.
AktuálisGimnázium udvarán gyújtotta fel magát a tanárnő Ma kora reggel egy negyvenéves francia tanárnő lángra lobbantotta magát egy gimnázium udvarán, a dél-franciaországi Béziers-ben.
AktuálisÖn is ezeket a blöfföket alkalmazza? Hazudik az egész világ? Nem kétséges, sőt már tudományos bizonyíték is van rá: napjában többször is. Különösen a férfiembernek megy ez jól, de azért a hölgyeknek is van okuk szégyenkezni.
CelebKirúgta fiatal nőjét Wood A Rolling Stones gitárosa nem bírta már elviselni modell barátnőjét, ezért elhagyta.
SportBuszra ülve csalt a maratoni futó Elfáradt a Kiedler Maratonon Rob Sloan, ezért a 32. kilométernél úgy gondolta, felpattan a nézőket szállító buszra. A harmadik helyen ért célba, de a csalásra természetesen hamar fény derült.
CelebMagas lett a homloka Nacsa Olivérnek - vicces fotóval Bagi Iván és Nacsa Olivér neve egyet jelent a paródiával. Voltak ők már szálkák szinte az összes magyar celeb torkán, de szerencsére valódi sérülést még sohasem okoztak senkinek. Most újból borsot törnek a hírességek orra alá.
AktuálisSaját anyját erőszakolta meg Saját édesanyja megerőszakolásával vádolnak egy amerikai férfit.