Test és lélekA tempón is múlik a tréning sikere A Bors fitneszsorozata azoknak szól, akik megújult testtel szeretnék kezdeni a nyarat. A negyedik részben azt mutatjuk be, hogyan végezze helyesen a súlyzós gyakorlatokat. A bemutatóban ezúttal Popovics György, a Kávészünet zenekar énekese...
CelebMadonna klipje kínosan hasonlít Zsédáéra Madonna új klipje gyanúsan sok képi elemben hasonlít, Zséda Legyen úgy! című videójára. A magyar énekesnő elmondta, hogy ők is tárgyaltak a Kazaky táncegyüttessel.
SportKorai Nagy Laciról beszélni Felröppent a hír, amely szerint Nagy László az FC Barcelonától az MKB Veszprém kézilabda-együtteséhez szerződik, és ráadásul újra mezt húz(hat) a magyar válogatottban.
AktuálisNégy napon belül börtönbe kell vonulnia Geréb Ágnesnek A házi őrizet megtörte, már nem optimista, de nem adja fel a harcot az otthonszülés lehetőségéért, derül ki a brit Guardiannak adott interjújából.
AktuálisRoosevelt, a skót juhász kerekesszékben is boldog Az állat csonka lábakkal született, ami akadályozta a mozgásban. Életét gazdája, Stephanie Fox könnyítette meg, amikor az interneten vásárolt neki 900 dollárért kerekesszéket.
AktuálisKiutasították Oszama bin Laden özvegyeit Egy évvel Oszama bin Laden halála után kiutasították nejét, gyerekeit és unokáit Pakisztánból. A családot a lakhelyéül szolgáló pincéből egy lefüggönyözött busz szállította a reptérre.
CelebBródy vallomással lepte meg Szörényit Szörényi Leventét születésnapi meglepetésbuli várta a Veled, Uram! csütörtöki előadását követően. A közönség állva tapsolt a zenésznek, míg Bródy János egy vallomással lepte meg az ünnepeltet.
SportPályaedzője követi Guardiolát Pep Guardiola úgy döntött, új kihívásokat keres, három roppant sikeres év után elhagyja a Barcelonát. A 41 éves edző utódja Tito Vilanova lett, őt az angol szövetségi kapitányi poszttal hozták összefüggésbe.
CelebOctomom megtarthatja az összes gyerekét Az Octomomként elhíresült Nadya Suleman otthonában járt tegnap a narancsvidéki gyermek és családvédő szervezet három tagja. Az anyától továbbra sem veszik el gyermekeit.
AktuálisTapssal fogadták a Cozma-gyilkosság jogerős ítéletét Jelentősen csökkentette a Győri Ítélőtábla Marian Cozma meggyilkolása miatt folyó perben a három fővádlott büntetését. Sztojkáék szerint a mostani verdikt az igazságos.