CelebBoros már a tartalékait éli fel Lali király reméli, hogy munkát kap Bochkor Gábortól. A honlapján saját festményeit és fotóit árulja, hogy pénze legyen.
SportA kapitány 15 év után fordít hátat a csapatnak Kemény Dénes nem újítja meg az év utolsó napján lejáró szerződését.
AktuálisTerjed a lójárvány a Kincsem Parkban A parkot karatén alá vonták, mert az állatokat egy ismeretlen vírus támadta meg. 29 ló már biztosan beteg.
AktuálisPénzt akar a béna restaurátor néni Cecilia Gimenez úgy véli, fellendítette a turizmust különös restaurációjával, így jár neki a fizettség.
SportMessiékhez hasonlította Kocsist a Barca elnöke Tegnap a Szent István-bazilikában posztumusz alezredessé léptették elő az 1979-ben elhunyt Kocsis Sándort, majd a hamvait az altemplomban egykori csapattársa, Puskás Ferenc mellé temették.
AktuálisKiszámlázzák a bombariadó költségeit az asszonynak Katalin, hogy megóvja házasságát, és maga mellett tudja párját, bombával fenyegetőzött telefonon férje munkahelyén, a Mercedes-gyárban. Egy év fogházat kapott, felfüggesztve.
CelebSebeők: soha többé tévé! A magánéletéről azért nem beszél, mert valóban úgy érzi, ő már nem közszereplő.
SportJanicsnak szerbként is jár az olimpiai sikerpénz Dusev-Janics Natasa hiába vált országot, a magyar olimpiai járadék szerbként is megilleti. Ha nem mond le az állampolgárságáról, élete végéig jogosult a havi 300 ezer forintra.
AktuálisSzegedi rejtély: Anna az édesapjára hagyta mindenét Retteg gyermeke életéért Juhász János, az eltűnt szegedi diáklány, Anna édesapja. A fiatal háromoldalas búcsúlevelet hagyott, amelyben tételesen végrendelkezett.