AktuálisCsoda: emberi nyelven beszél az elefánt - videó Koshik az indiai elefánt már öt koreai szót tud és használ. A tudósokat lenyűgözi a tanulékony állat.
AktuálisHalálra verte a fiát, mert nem tanulta meg a Koránt A 32 éves Sara Ege addig verte a hétéves fiát, amíg bele nem halt a sérüléseibe. Ezután felgyújtotta a házat, és a gyereket is, hogy eltűntesse a nyomokat. Yaseen egyetlen bűne az volt, hogy tanulás helyett játszani akart a barátaival.
CelebSzereti a Vatikán James Bondot Hihetetlen, de igaz: a Vatikán hivatalos lapja, a l’Osservatore Romano nem is egy, hanem több cikkben dicsérte a legújabb James Bond-filmet.
SportRed Bull-hibákért fohászkodik Alonso Fernando Alonso igyekszik nyugodtnak mutatkozni, ám belül egyre dühösebb, amiért a Ferrari csúnyán lemaradt a fejlesztési versenyben. Nem tagadja, jól jönne neki Sebastian Vettel technikai bakija.
AktuálisMintákat vesznek Arafat holttestéből Heteken belül kihantolják Jasszer Arafat holttestét. A palesztin vezetőt a feltételezések szerint megmérgezték. Két európai orvoscsoport akar most az ügy végére járni.
CelebIszak Eszti csodálja Copy Cont A Viva csinos műsorvezetőjéhez közel áll a reggae műfaj és az életérzés is, amit magában hordoz.
AktuálisKokaint kaptak csoki helyett a gyerekek Egy brit férfi Halloweenje letartóztatással végződött, mikor a jelmezbe bújt gyerekeknek véletlenül drogot adott cukor helyett.
Test és lélekOrszágos vigasság lesz Márton napján Budapesten magyar filmek kerülnek terítékre, az ország más részein pedig nagy Márton napi mulatságokra lehet számítani.
CelebApja halála tette felnőtté Barbee-t Sokak emlékezetében még tinisztárként él a szőke leányzó, pedig Barbee komoly énekesnőként éli az életét. Távol tartja magát a felhajtásoktól, ám Halloweenkor mindig óriási bulit csap.
SportA szerbek ráhajtanak Karabaticra is Szerbia szemet vetetett a francia kézilabdázóra, Niokla Karabaticra.