CelebEgyütt ünnepel Bereczki és Szinetár A gyermekeik érdekében ugyanúgy karácsonyozik Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, mint amikor még minden rendben volt közöttük. Szenteste a gyerekeikkel bontogatják az ajándékokat.
AktuálisTársaiért rohant a halálba a 6 éves kisfiú Végső búcsút vettek tegnap a Sandy Hook általános iskola legbátrabb tanulójától, Jesse Lewistól, aki a rendőrök szerint tudatában volt, hogy amikor pajtásait védi, a halálba rohan.
AktuálisOrbán Viktor szerint hiba volt nyíltan beszélni Naponta változtat a tandíjjal kapcsolatos álláspontján a kormány. Egyszer teljes ingyenességet ígér, amiről később kiderül, mégiscsak lesznek fizetős szakok. A diákok tovább tüntetnek, tegnap már hallgatói szerződéseket is égettek.
CelebMalek Andreát befenyítette az anyukája Hetvennégy éves édesanyja határozottan megtiltotta Malek Andreának, hogy tetováltasson magára.
SportBotrány: hármas szexet is vállalt a 3 gyerekes olimpikon Áll a bál Suzy Favor-Hamilton körül, ugyanis kiderült, hogy a 44 éves atléta, aki három olimpián is képviselte az Egyesült Államokat, egy éve prostituáltként dolgozik, miközben családja van.
AktuálisDurva műhiba: dróttal a szívében élt Csaba Négymillió forintot és mintegy havi ötvenezer forintos életjáradékot ítéltek meg első fokon annak a szentegáti férfinak, akinek öt évig vándorolt egy nyolc centis drótdarab testében, majd beleállt a szívébe.
CelebGyászolja a szerelmet Demcsák Zsuzsa - fotókkal Meglepetést szerzett a TV2 műsorvezetője azzal a képsorozattal, mely állítása szerint tökéletesen kifejezi jelenlegi életét és érzéseit. Zsuzsa hiszi, hogy új lappal kezdheti az új esztendőt.
AktuálisÉletjelet adott az öt napja eltűnt tinilány Célba értek az unokáját a Borson keresztül hazatérésre kérlelő nagymama szavai: Patrícia életjelet adott magáról, SMS-ben üzent a szüleinek. A család szeretné, ha a szökevény lány a karácsonyt már otthon töltené. De tényleg ő üzent?
CelebVV Éva mellbimbót villantott - fotó Zárójelentéssel a zsebében egyenesen egy klipforgatásra rohant a kórházból VV Éva, és akarata ellenére a mellét is bevetette a sikerért.