AktuálisEzer macska úszta meg a lábast egy baleset miatt Egy véletlennek köszönhetően nem a tányérokon, hanem állatvédőknél kötött ki több mint ezer macska Kínában. Jelenleg megmentőiknél lábadoznak az állatok.
AktuálisDöbbenet: kergemarhakórba halt bele a vegetáriánus Sokkolta lánya halála azt a brit anyát, akinek gyereke marhahúsból származó, kergemarhakórba halt bele, annak ellenére, hogy az egész család vegetáriánus volt.
CelebAkarata ellenére lett belőle musicalszínész Hugh Jackman számos filmben bizonyította tehetségét, de csak most jelölték először Oscar-díjra, a Nyomorultak musicalváltozatában nyújtott alakításáért. Sorozatunk mai részében első sikereiről olvashatnak.
SportFélelmetes vasgyúrók hódítanak a teniszpályán - fotók Alaposan rágyúrt az ausztrál teniszbajnokságra Serena Williams és Andy Murray. Az eddig sem vékony amerikai játékos hatodik győzelmére készül, míg a brit két elbukott döntő után szeretne végre győzni.
AktuálisRossz anyának hitte magát, pedig a gyereke volt beteg 11 éven keresztül saját magát ostorozta az a brit anya, akinek lánya kicsi korától kezdve nehezen kezelhető volt. Az orvosoknak csak egy évtized után sikerült megállapítaniuk, a gyerek Down-szindrómától szenved.
AktuálisBugyi nélkül pózolt - óriási sikere lett az aukciós oldalon Egy véletlennek köszönhetően több mint százezer fontot keresett egy brit lány az interneten. A ruháját szerette volna áruba bocsátani, nem vette észre azonban, hogy ő is rákerült a fotóra - bugyi nélkül.
AktuálisHorváthékról vehet példát minden magyar család Nagy megtiszteltetés érte a Csongrádban élő hatgyermekes Horváth családot. Egy internetes szavazáson ők nyerték el az Év családja büszke címet.
CelebFéltik az újabb összeomlástól az énekesnőt Nyáron készültek összeházasodni, hét végén mégis szakított Jason Trawick és Britney Spears. A férfi titoktartási szerződést írt alá a kapcsolatukról.
AktuálisNem szexelt hitelbe, ezért megerőszakolta és megölte a nőt Egy 25 éves román fiúnak senki nem akart rendelkezésére állni úgy, hogy később fizet a szexuális szolgáltatásért. Ezért az egyik házba bement, megerőszakolta a prostituáltat, majd megfojtotta.
SportKitolt riválisaival a többszörös bajnok Nem sokáig örülhetett a rali-vb mezőnye, hogy végre megszabadul a kilencszeres bajnok Sebastien Loebtől, a francia pilóta visszavonulás ide vagy oda, rajthoz áll a monte-carlói idénynyitón.