SportFájdalom kísérte Szávay sikereit is Szávay Ági sok álmatlan éjszaka után döntött úgy, hogy 24 éves korában abbahagyja a teniszezést. Pályafutása így nem teljes, de a pályán kívül legalább egészséges életet élhet.
AktuálisCsoda: auralátó segítette Vivien fogantatását Auralátó fiúhoz fordult végső elkeseredésében Váci Gabriella, miután nyolc éven át nem tudott teherbe esni. Király Tamás azonnal rájött a baj okára. Az asszony három hónap múlva megfogant.
CelebMégis túlélte Zimány Linda kiskutyája A modell kiskutyája, Bonnie napokig intenzív ellátást kapott, Linda rajongói is aggódtak az egészségéért.
CelebGyógyul a legendás pornós Fájó mellkassal sétált be a kórházba Ron Jeremy, és nem is sejtette, hogy milyen nagy a baj. Szerencsére még időben érkezett.
AktuálisNagypapának is beillenek a kispapák Amíg néhány évtizede az volt a természetes, hogy a huszonéves férfiak családot alapítottak, addig manapság alig látni fiatal apukát. Sőt, már az sem számít kuriózumnak, ha nagypapa korba lépett férfiakat szülői örömök érnek.
CelebTrükkökkel rejtik el Balogh Edina hasát Som-Balogh Edina várandóssága már a képernyőn is látszana, ha a sorozat készítői nem tudnák tökéletesen kitakarni gömbölyödô pocakját. A Barátok közt producere a kulisszatitkokról mesélt.
SportSzigethalmi késelés: barátnője imája mentette meg a megszúrt fiút Az év első napján csaknem végzetes késszúrás érte Bozsányi Gergő birkózót. Barátnőjével a Borsnál járt, s meglepő fejleményekről is beszélt.
AktuálisAgyonvágta az áram a lelkipásztort A gyülekezet szeme láttára érte a halál egy nyíregyházi templomban tartott keresztelőn a papot. A megdöbbentő haláleset körülményeit még vizsgálják.
AktuálisViszkis: Sztár lett külföldön Ambrus Attila Egy éve szabad ember a Viszkis, alias Ambrus Attila. Azóta csak munkájának él. Ambrus híre külföldön is terjed, a kölni színházban megzenésített balladát adtak róla elő.