Hihetetlen, mit tettek a házából kilakoltatott idős néniért szomszédai

Hihetetlen, mit tettek a házából kilakoltatott idős néniért szomszédai

befektető
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 15. 20:30
Bors

35 évig lakott a floridai házban a 89 éves Angie Tyma, amikor kilakoltatták onnan, és három hétig egy motelben kellett meghúznia magát. Szerencsére nem tovább, a szomszédai ugyanis közbeléptek. Hatalmas lélekről tettek tanúbizonyosságot: visszavásárolták neki a házát.

Angie a házban egyedül élt azóta, hogy férje elhunyt. Egy családi baráttól bérelték a házat, aki Európában lakik, neki viszont sajnos pénzügyi nehézségei akadtak, és nem tudta tovább fizetni a jelzáloghitelt.

Erről mit sem tudott Angie, ahogy arról sem, hogy egy befektetőcég felvásárolta a házat, mindezzel csak akkor szembesült, amikor megjelentek a vállalat képviselői a háznál, hogy kilakoltassák.

Szerencsére a kilakoltatást éppen látta Angie egyik szomszédja, a 65 éves Danielle Calder, aki később az NBC-nek úgy nyilatkozott:

„Nem láthattam Angie-t úgy, hogy egy motelszobában él. Olyan régen élt már itt, mindenki hiányolta.”

Mindenki ismerte a környéken Angie-t, „van két kiskutyája, amikkel állandóan sétálgatott. Egy idősebb nő ő, aki meglehetősen harcias, és tele van energiával.”

Danielle ezért felvette a kapcsolatot a házat megvásárolt céggel, és visszavásárolta azt csaknem 50 millió forintért.

De itt még nincs vége, pár másik szomszéd segítségével ki is festették a házat, mielőtt odaadták volna a kulcsokat Angie-nek, aki pont aznap ünnepelte a születésnapját. 

Angie azóta visszaköltözött, lakbért fizet Danielle-nek, és azt mondja, ennél szebb ajándékot még sosem kapott.

Nem jutottam szóhoz – mesélte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.