SportSvájci lovas szerette el Räikkönen feleségét Kilenc év után jelentette be a „Finn Beckhaméknek” nevezett álompár, Kimi Räikkönen és Jenni Dahlman a válását. Most kiderült az is, miért.
AktuálisHóátfúvások nehezítik a közlekedést hazánkban A Dunántúlon Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom, illetve Pest megye területén is változó intenzitással havazik, Székesfehérvár térségében pedig ónos eső esik. 300 munkagép dolgozik most a hóeltakarítási és...
AktuálisHalott magzattal a hasában él a nő A kilencedik hónapban lévő Victorita Radu a kórházi ágyon fekve tudta meg, hogy magzata nem ad életjeleket. Az orvosok azóta sem távolították el a halott babát.
AktuálisHihetetlen: homokból építettek repülőgépet Életnagyságú homokrepülôt építettek pilótafülkével, széksorokkal, utasokkal és pilótákkal Sydney-ben. A turisták imádják a légitársaság új járatának reklámját.
AktuálisIsten reagált a pápa lemondására Órákkal azután, hogy XVI. Benedek pápa bejelentette lemondását, hatalmas villám csapott a Szent Péter-bazilika kupoláján lévő keresztbe.
CelebAngyalkártyától kér tanácsot Csomor Csilla Az ezoterikus látásmód egyre terjed hazánkban is, és a szellemi, természetfeletti erők a sztárokat sem hagyják hidegen. Sorozatunk második részében Csomor Csilla spirituális oldalát mutatjuk be.
SportJanics bátyja segíti a szegedi kajakost Kárász Anna lehet a magyar kajaksport következő nagy alakja, a szegedi lányt Janics Natasa utódjaként emlegetik. A 21 éves versenyző felkészülését éppen Janics testvére segíti.
AktuálisTüntettek az éhségmenetesek Egyszerre több tüntetést is tartottak tegnap Budapesten, ahol előbb a diákok, majd később az MSZP által támogatott, vidékről érkező éhségmenetek is demonstráltak.
CelebFiai tartják fiatalon Tibi bácsit A veterán DJ még a hetvenes években kezdte pörgetni a lemezt, de hatvanhat évesen sem érzi magát öregnek.