CelebElnevezte tolószékét Lady Gaga Az énekesnő nemrég műtéten esett át, azonban ez sem akadályozza meg abban, hogy koncertezzen. Ha kell kerekesszékkel jelenik meg a színpadon.
SportLecsúszott az útról a műsorvezető Sándor Orsi majdnem egy villanypóznába csapódott, amikor kocsija Érd mellett lecsúszott az útról. Annyira megijedt, hogy gyorsan el is végzett egy vezetéstechnikai tréninget.
AktuálisCsótány lakott a kisfiú fülében - lecsukták a szüleit Egy floridai pár, Robert és Christina Forbes annyira elhanyagolták a 9 éves fiukat, hogy a gyerek füléből az iskolában egy csótányt kellett eltávolítani. A szülőket letartóztatták, miután kiderült, nem gondoskodtak róla, és még bántalmazták is.
AktuálisSegélyből vett pónit gyerekeinek a kastélyban élő nő Négyszáz ezer fontos palotát építettet a brit Tewkesbury városában Heather Frost, a 11 gyerekes édesanya, aki lovakkal szeretné benépesíteni birodalmát.
Test és lélekVan megoldás a volánnal elalvás megelőzésére A sofőr elaludt vezetés közben – halljuk gyakorta a közle-kedési balesetekről szóló hírekben, s a statisztikák szerint valóban ez az egyik leggyakoribb oka az utakon történt tragédiáknak. Összeállításunkban arra nézvést adunk tanácsokat,...
CelebKristen Stewart már nem is szexis A színésznő ázsiója óriásit esett azóta, mióta napavilágra került, hogy megcsalta pasiját, Robert Pattinsont. A hírességet már vonzónak sem tartja a brit közvélemény.
SportKommentátort perel Pljuscsenko A világhírű műkorcsolyázó bepereli azt a tévés bemondót, aki azt állította róla, hamis indokkal lépett vissza egy versenytől. A sportoló azt állítja durván a becsületébe gázoltak.
AktuálisKórházban gyulladt fel a rákos kislány A 11 éves Ireland Lane harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, miután a kórházi ágyán fekve felgyulladt a hálóinge. Állítólag egy kézfertőtlenítő szer miatt keletkezett a tűz.
AktuálisKiskorú fiának rendelt sztriptízműsort Letartóztatták az amerikai Judy Vigert, miután 16 éves fia születésnapjára sztriptíz táncosokat hívott. A vetkőzést 13 éves gyerekek is látták.
AktuálisTúl kövér volt, bukta az esküvőt A skót menyasszony boldogan készült a lagzijára, amelyet egy skót kastélyban tartottak volna. Ám a vőlegény az utolsó pillanatban lefújta az esküvőt, mondván, a 107 kilós nő túl kövér . A vérig sértett ara bánatában a felére fogyott.