CelebMónika cukrászként futhat be Erdélyi Mónika egyre nagyobb sikereket könyvelhet el magának – a cukrászatban. A műsorvezető édességéért sorba állnak a megrendelők, most épp egy konferencia vendégei számára sütöget.
AktuálisHiába fogadkozott, Schmitt Pál nem írja a doktoriját Egyelőre egyetlen lépést sem tett a PhD fokozattal kapcsolatban Schmitt Pál volt köztársasági elnök, aki a felülvizsgálat befejezésére vár. Most motorozik és sporteseményekre jár.
VéleményVélemény: Pró és kontra Két kolléganőnk írta meg véleményét Angelina Jolie megdöbbentő döntéséről, hogy leoperáltatja két (még) egészséges mellét. Érvek és ellenérvek.
CelebFeleslegesen vágatta le a mellét Angelina Jolie? Angelina Jolie öncsonkítása sokkolta a világot. A világsztár azért vált meg mindkét keblétől, hogy így előzze meg a mellrákot. Ám a szakember szerint a színésznő döntése nem indokolt. Tallós Rita és Détár Enikő elszörnyedt a hír hallatán.
AktuálisLegszebb tanárnő: szexi focista vagy fekete démon A szakavatott zsűri a legszebb nyolc tanárnőt már kiválasztotta, most önökön a sor, hogy eldöntsék, közülük ki a legcsinosabb. A hölgyeket négy párba sorsoltuk, a továbbjutó pedig az lesz, aki több szavazatot kap a párjánál. Szavazni...
AktuálisMegdöbbentő tragédia: két szamár tépte szét Sándort Muki és Szamóca egy magyarszecsődi tanyán végzett a 65 éves férfival. Szörnyű sebeket ejtettek a testén, kezét leharapták. Valószínű, hogy a két állat a területét féltette, ezért támadhattak az arra motorozó Sándorra.
AktuálisSokkoló: kivágta és megette ellensége szívét -videó A brutális aktust egy szír csoport posztolta ki facebookos oldalára, ám a legnagyobb videómegosztó oldalon is megtekinthető. Vigyázat, megrázó képek következnek.
AktuálisAz utcán kézimunkázott a szatír Töbször is rárántott egy nő előtt Kalocsán egy szatír. A 26 éves férfi követte a nőt, majd mutogatta magát. A rendőrök kapták el.
CelebTitkos stresszoldó órákra jár Katalin hercegnő Nem meglepő, ha Vilmos feleségének szüksége van arra, hogy levezesse a feszültséget és elbújjon a folyton rá szegeződő tekintetek elől. A hercegnő titkon terhesúszásra és baba-mama jógára jár.