1996 őszén egész Vác a „Virágos Kata” néven ismert Csámpai László eltűnéséről beszélt. A jól menő virágüzleteiről ismert vállalkozó ugyanis nyomtalanul eltűnt.
Huszonkilenc éve tűnt el nyomtalanul Csámpai László, akit a rendőrség azóta is eltűntként tart nyilván. Ma már 76 éves lenne Csámpai László, aki még 1996. október 13-án tűnt el Vácott, és bár sokan úgy vélik, gyilkosság áldozata lett, hivatalosan máig nem derült ki, mi történt vele. A Váci Napló egy korábbi cikke szerint az elmúlt évtizedekben tizenhét olyan váci polgár veszett nyoma, akit azóta sem sikerült megtalálni – közülük a legrégebbi pedig Csámpai László.
A Váci Napló 1996-ban részletesen beszámolt a rendőrségi nyomozás akkori állásáról.
Ebből kiderül, hogy az egyetlen kézzelfogható nyom egy grafikai rajz volt egy férfiról, akivel Csámpait utoljára látták – később azonban kiderült, hogy ez a román ismerőse lehetett. László autója pedig, egy Lada, szintén nem került elő. A család pedig időközben az Interpolhoz fordult segítségért.
A rendőrség a nyomozás közben egy Sződligeti erdőben talált elföldelt holttestet is megvizsgált, de az nem bizonyult Csámpai Lászlónak. A rejtélyes eltűnés természetesen élénken foglalkoztatta a váciakat, és már akkoriban is számos mendemonda keringett az esetről.
Az édesanyja szerint semmi nem utalt rá, hogy fia el akarna tűnni: útlevelét sem vitte magával, viszont sok készpénz és ékszer volt nála.
– szerepelt a Váci Napló 1996. karácsonyán készült cikkében.
A nyomozás azonban kevés eredményt hozott és az évek múltán sem derült fény arra, mi történhetett a férfival. A család a későbbiekben úgy döntött, hogy a László által irányított virágboltokat már nem tudják fenntartani: a váci piaci üzletet bérbe adták, a budapesti bolt pedig bezárt.
Lapunk megkereste, László unokaöccsét Csámpai Attilát, aki a mai napig próbálja kideríteni, mi történhetett.
Húszéves korom óta foglalkoztat ez az ügy. Azóta is rendszeresen megosztom a Facebookon, hátha valaki tud valamit Lászlóról.
– mondta Attila, aki az évek során több módszerrel is megpróbálkozott, hogy információhoz jusson. Attila szerint a rendőrség még a mai napig nyomoz az ügyben.
A testvéremet pár éve egyszer megkeresték László eltűnésével kapcsolatban, de azóta semmi. Pedig a körözés még most is érvényben van, hivatalosan eltűntként tartják nyilván.
– mesélte Attila, majd hozzátette, hogy az évek során volt, hogy a családjával saját nyomozásba is kezdtek.
Az unokatestvéremmel együtt sokáig próbáltunk nyomozni László után. Még elmentünk Budapestre is egy meghallgatásra, ahol eltűnt személyek ügyével foglalkoznak, de ott sem jutottunk közelebb a megoldáshoz.
- nyilatkozta Attila.