AktuálisPedofil szexorgiák a gyerektáborban Végre vizsgálatot indított az ukrán ügyészség az Artyek nevű ifjúsági táborban állítólag megerőszakolt két gyermek ügyében. Erről a Szivodnya című lap írt cikket.
SportKlicsko tönkreverte Arreolát Technikai KO-val győzte le Vitalij Klicsko Chris Arreolát, így az ukrán profi bokszoló megvédte a WBC-nél nehézsúlyú világbajnoki övét. A Los Angeles-i ütközet a tizedik menet után ért véget, Arreola edzője ekkor unta meg, hogy tanítványát...
AktuálisElton John AIDS-es gyereket fogad örökbe 14 hónapos ukrán kisfiú férkőzött Elton John szívébe, amikor AIDS-es árvákat látogatott meg egy Ukrajnában. Az énekes az első látásra „beleszeretett” Levbe, aki megdöbbentően hasonlít a gyermek Elton John-ra.
CelebElton John ukrán kisfiút vesz magához Egy ukrán árvaházban pillantotta meg Sir Elton John a tizennégy hónapos Levet, akit azonnal megszeretett és elhatározta: örökbe fogadja a kisfiút partnerével, David Furnishsel.
CelebHemingway a KGB-nek és Amerikának is kémkedett Sokkolta a világot a hír: Ernest Hemingway egy évtizedig KGB-ügynökként dolgozott, az ausztrál – amerikai hollywoodi filmcsillag Errol Flynnt pedig azzal vádolják, hogy barátkozott Adolf Hitlerrel. Bármilyen furcsa, a világhírű irodalmárok...
AktuálisFelkutatják a test hibás pontjait az „okos” sejtek Az alapítvány együttműködésben dolgozik az ukrán S.O.S. Karitas Kft-vel, amelyet Szőke Antal vezet. Az ukrán cég az utóbbi négy év során mintegy száz beteget jutatott ki a kijevi V. számú Idegsebészeti Klinikára, ahol embrionális őssejtbeültetést...
SportMatthäus az utcán ordibált nejével Nyílt utcán veszekedett feleségével, a 21 éves ukrán modell, Liliana Csudinovával Lothar Matthäus, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A korábbi német világbajnok labdarúgó és neje közötti viszony állítólag azért mérgesedett...
SportMásfél év után ismét döntőt játszik Szávay Parádés játékkal, elsőként jutott be a budapesti GDF Suez tenisztorna mai döntőjébe Szávay Ági. A negyedik helyen kiemelt játékos a Római Teniszakadémia széksorait megtöltő nézők legnagyobb örömére két sima szettben – 6:1,...
CelebÁdok Zolira rákaptak az ukránok Habár a nézők nem halmozták el szavazataikkal Ádok Zolit az Eurovízión, a szakma mégis felfigyelt rá. Ukrán versenytársa Svetlana Loboda és csapata ugyanis közös munkára kérte fel a dalverseny magyar szereplőjét
SportKlicsko órákat, táskát csempészett Rossz fát tett a tűzre Vlagyimir Klicsko! A WBC ukrán nehézsúlyú ökölvívó világbajnokát csempészésen kapták a frankfurti repülőtéren, ahol a vámosok akkor csípték fülön, amikor értékes karórákat és táskát próbált bevinni az országba.