Csupán 300 méter volt hátra, ennyit kellett volna még megtennie a Hableánynak, hogy kikössön a Jászai Mari téren, és mindenki épségben kiszálljon. Csakhogy a Viking Sygin szállodahajó 7 másodperc alatt maga alá gyűrte a kis sétahajót és a rajta utazó 35 embert május 29-én este a Duna budapesti szakaszán.
A Viking Sygin ukrán kapitánya, aki korábban 15 millió forint óvadék kifizetése ellenében nyomkövetővel szabadlábra került, a tegnapra virradó éjszakát már ismét a rácsok mögött töltötte, miután szerdán a nyomozási bíró elrendelte a letartóztatását. Augusztus 31-ig még óvadék ellenében sem szabadulhat. Ügyvédje, Tóth M. Gábor a bíróságon azt mondta: minden tőle telhetőt megtett a kapitány, hogy mentse a vízbe esett embereket.
– Jurij C. leszaladt a fedélzetről, mentőgyűrűket dobott le, és elrendelte, hogy a mentőcsónakokat tegyék a vízre. Ez sokkal inkább segíti a bajba jutott, vízbe esett emberek megmenekülését, mint az, hogy a kapitányi hídon megfelelő frekvencián adja le a megfelelő jelet – hangsúlyozta.
A Borsnak ugyanakkor dr. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető cég jogi képviselője azt mondta: az ő információi szerint az ukrán kapitánynak még csak tudomása sem volt arról, hogy két matróza mentőcsónakokkal elindult menteni a vízbe esett dél-koreai turistákat, sőt hármat ki is mentettek.
– Jurij C.-nek kapitányként le kellett volna vezényelnie a mentést. Ebbe beletartozik az is, hogy a Viking társaság másik hajójának, a mögötte haladó Idun kapitányának is megadja a szükséges információkat a mentésről – közölte az ügyvéd.
Értesüléseink szerint a baleset után Jurij C. felkeltette a másodkapitányt, és az álmából felriadt férfi azt látta, hogy a kapitány totálisan sokkos állapotban van, pánikszerűen ide-oda futkos. Ha ez igaz, Sógor szerint alaposan megkérdőjelezi az alkalmasságát. Mint ismert, felvetődött a Viking Sygint szorosan követő Viking Idun szállodahajó kapitányának a felelőssége is. A baleset után közvetlenül Jurij C. mobiltelefonált az Idun kapitányának, hogy elütött valamit. Ennek ellenére mindkét hajó továbbhaladt, később csak a Sygin csorgott vissza az ütközés helyszínére. A Ripost írta meg a héten, hogy túlélők tanúvallomásaiban az áll: miután a magas vízállású és sebes sodrású Dunába kerültek, épp hogy el tudtak evickélni egy nagy hajó elől, ami valószínűleg az Idun volt.
– Indítványoztam a másik Viking hajó kapitányának a kihallgatását is, mert álláspontom szerint ő is elmulasztotta a segítségnyújtást. Áthaladt a baleset helyszínén úgy, hogy előtte közölték vele: egy hajó elsüllyedt ott – hangsúlyozta dr. Sógor Zsolt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.