AktuálisIgencsak kigömbölyödött Mesterházy Attila Alaposan kikerekedett az utóbbi hetekben Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke a nyár elején még azt fogadta meg, hogy lead néhány kilót, a friss fotók alapján azonban ez nem sikerült. Sőt. Tavaszi alakjához képest gyarapodott.
AktuálisNelson Mandela halálát várja saját unokája Mandla Mandela milliókat fog örökölni, ha meghal a nagyapja. Állítólag már el is adta 250 ezer fontért (90 millió forint) a temetésének televíziós közvetítési jogait.
CelebKIderült, milyen vetélkedőt vezet majd Balázs az RTL-en Új kvízmesteri feladatot kap Sebestyén Balázs, a Kód című vetélkedőt vezeti. Rutinfeladat, mondhatnánk, csakhogy Balázsnak már komoly vetélytársa van: Gundel Takács Gábor.
SportBámulatos: végtag nélkül is rekorder lett Megvalósította álmát a végtagok nélkül úszó francia Philippe Croizon azzal, hogy átúszta a Bering-szorost. A férfi idei negyedik próbatételével sikeresen összekötötte a kontinenseket.
CelebÚj mellet és jobb életet akar VV Éva - fotó (+18) „Szupermelle” lesz VV Évának. A valóságshowhős a Borsnak mutatta meg a jelenlegi keblét, amitől most eddigi életével együtt elbúcsúzik.
CelebBefogadták a romák Bálint Toncsit Mély nyomott hagyott a vajdákban a hét végén Bálint Antónia, de leginkább a Cigány Írószövetség elnökében, aki még szerelmes verseket is írt hozzá.
CelebPuzsér Róbertet megveszi az RTL Klub Már a Csillag születik alatt jelezte, hogy a műsor végeztével kiszáll a televíziózásból, mert ő nem bulvárszereplő. A jelek szerint azonban mégis van az a pénz, amiért „korpásodik a haja”.
AktuálisFenyő: nem kellettem a TV2-nek Fenyő Miklós negyvenöt évvel ezelőtt írta meg első szerzeményét Csavard fel a szőnyeget! címmel. Az ország jampija azóta is a rock and roll szellemiségében éli életét, de korántsem úgy, ahogy azt gondolnánk.
AktuálisAgyba szúrta az acélrúd, végig eszméleténél volt Egy közel két méteres fémrúd döfte át a koponyáját, de vidáman beszélgetett a mentőben és a műtőben is. A doktorok szerint a csodával határos, hogy nem bénult le.
CelebFura: egy szerény fiúért rajong a világ Harmincévesen robbant be a brit popsztárok közé egy tehetséges, szerény dalszerző, aki alig hiszi el, hogy körülrajongják. Sheerant példaképei is ünneplik.