AktuálisBeiratkozott az egyetemre a megerőszakolt lány Gyenge fizikumú, viszonylag alacsony, vékony az a lány, akit – a gyanú szerint – egy hete megerőszakolt az ELTE-gólyatábor fotósa – tudta meg a Bors. Így volt lehetséges, hogy több mint száz fénykép készüljön támadás közben.
AktuálisFeleségét, majd magát is lelőtte az ex-debreceni kosaras Martynas Andriukaitis mindezt 14 éves fia előtt tette. Utóbbi hívta ki a mentőket és a rendőrséget is. A litván kosaras a kórházban halt bele sérüléseibe.
AktuálisMentés helyett szelfizett az öngyilkossal a zsaru - fotó Állítólag profi tárgyaló volt az a rendőr, akinek az isztambuli Boszporusz-hídon kellett volna jobb belátásra bírnia egy ugrani készülő férfit. Helyette inkább csinált vele egy szelfit.
AktuálisAnyjára és 9 éves öccsére gyújtotta a házat a tinilány Egy horrortörténet kitalált figurájának sugallatára gyújtotta rá a házat anyjára és 9 éves öccsére egy 14 esztendős lány Amerikában. A rendőrség szerint ennek semmi köze a bakfis tettéhez.
AktuálisPánikot okozott a Facebook húszperces szünete Világszerte pánikot tört ki, mikor a minap leállt a Facebook. A mindössze húszperces szünet miatt sokan kikészültek lelkileg, Amerikában záporoztak a bejelentések a rendőrségen. Fókuszban
AktuálisGazdára várnak a nyugdíjas rendőrkutyák Gazdira várnak a leszerelt rendőrkutyák. A belga és német juhászok éveken át nap mint nap bombát, kábítószert kerestek, járőröztek, de koruk vagy egészségi állapotuk miatt leszerelték őket.
AktuálisBrutális késelés volt hajnalban Budapesten Két kocsiból kiszállt hat férfi és megszúrtak egy másik férfit. Minden csupa vér volt.
AktuálisSúlyosan összeégett egy tanuló Kiskunfélegyházán Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy fiatalkorú a kiskunfélegyházi húsipari tanüzemben, amikor forró víz ömlött rá - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
AktuálisHősi halált halt a vágóhídról meglépett tehén Egy megszökött tehén tombolt Németország utcáin. A Bavaria névre hallgató szarvasmarha a vágóhídról szökött meg Münchenben. A tehenet a rendőrségnek hosszú üldözés után végül le kellett lőni, miután az állat egy futót is megsebesített...
AktuálisRabló elé ugrott a bátor nógrádi benzinkutas Fizetés nélkül akart elmenni a rétsági benzinkútról egy külföldi férfi. A bátor kutas azonban a kocsi elé vetette magát. A sofőr ugyan magával sodorta a férfit, aki megsérült, de a rendőrök később mégis elfogták.