Beiratkozott az egyetemre a megerőszakolt lány

ELTE
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 08. 05:30
Gyenge fizikumú, viszonylag alacsony, vékony az a lány, akit – a gyanú szerint – egy hete megerőszakolt az ELTE-gólyatábor fotósa – tudta meg a Bors. Így volt lehetséges, hogy több mint száz fénykép készüljön támadás közben.
P. G. J.

Egy kicsi buligép volt a fotósnál. Mielőtt elment a gólyatábor rendezvényéről a lánnyal, elég sokáig beszélgettek. Utólag egyértelműnek tűnik, a bizalmába akart férkőzni, hogy később a tábor egy félreeső részén egyedül maradjon vele – mondta el a Borsnak az ügyet jól ismerő forrásunk.

K. Sándor Szilárd augusztus 30-án, szombat hajnali fél négykor a fonyódligeti táborban támadta meg az ELTE elsős hallgatóját. A lány minden erejével megpróbált ellenállni a fotósnak, aki előbb durván bántalmazta, majd megerőszakolta. A férfi, akit korábban már elítéltek két nemi erőszakért, ezek után – mintha mi sem történt volna – a helyszínen hagyta áldozatát, és visszament a bungalójába.

A lányra két másik hallgató sokkos állapotban talált rá. Amikor a vezetők megtudták, mi történt, nem számon kérték K. Sándor Szilárdot, hanem csapdába ejtették. Egy egyetemista bement hozzá, kérdezett valamit, majd amikor kiment, kivette a zárból a kulcsot, és kívülről rázárta az ajtót a férfira. Ennek volt köszönhető, hogy a rendőrök rögtön őrizetbe tudták venni.

A házkutatás során találták meg a fotókat, amelyeken – az Index információi szerint - a fotós a verést, a lány fojtogatását és az orális szexet is rögzítette. Ezután nem volt más választása, beismerő vallomást tett. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Orbán Zoltán nem kívánta in­for­má­cióin­kat kommentálni.

Egyéb forrásból megtudtuk: a megtámadott lány a héten a történtek ellenére beiratkozott az egyetemre. A Tanító- és Óvóképző Kar felajánlotta pszicho­lógus segítségét, erről a szüleivel is egyeztettek.

 

Köztudott volt, hogy aberrált

Fotóskörökben, illetve az ELTE Bölcsészettudományi Karán ismert volt K. Sándor Szilárd aberráltsága – mondta el korábban a Magyar Nemzetnek Mikonya György. Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar dékánja azt is kifejtette a lapnak: ő maga is tudott arról, hogy az egyetem egyébként informatikus-könyvtáros szakának hallgatója „alamuszi” módon készít fotókat lányokról. Ugyanakkor – állította – fogalma sem volt arról, hogy a férfi ott lesz a kar gólyatáborában.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.