Egy-két évig még védene, aztán a fiai és a felesége miatt egy időre eltávolodna a profi foci mókuskerekétől. Gulácsi Péterék hosszabb távon nem maradnak Lipcsében.
Pályafutása és életútja számos témájáról beszélt Gulácsi Péter az Eldoblak edzésre című podcastben. A 2015 óta Lipcsében védő, 35 éves futballkapus közeljövője egyelőre képlékeny – további egy évig szól az RB Leipziggel kötött szerződése, mégsem feltétlenül ott fejezné be a karrierjét –, annyit ellenben elárult: boldogok ugyan a keletnémet városban, de a tervek szerint a családjára is tekintettel másutt telepednének le.
Gyönyörű tóparti otthonuk van, és a város is parkokkal teli, nyugis és élhető, a fiaik ott járnak nemzetközi óvodába, a felesége ott vezet népszerű pilates-stúdiót – másrészt viszont telente szürkék arrafelé a mindennapok, az utazás pedig nehézkes. Gulácsi elmondta, hogy eredetileg csak egy-két évre terveztek ott maradni élete párjával, Diával, ebből lett máig egy teljes évtized. A folytatást viszont már nem ott képzelik el, és a visszavonuása után pár évig nem is a labdarúgás mókuskerekében.
– A tervek megvannak arra, hogy mi lesz majd, ha abbahagyom, hol szeretnénk majd élni. Persze ezt a futball sokszor felül tudja írni. Az életünk most az én karrierem köré szerveződik. Nem mi döntjük el, hogy hol akarunk lakni. Az embernek nyilván van beleszólása egy-egy átigazolásnál, hogy elmegy vagy nem, marad vagy nem. De ha teljesen szabadon választhattunk volna, hol akarunk lakni tíz évig, Lipcsére valószínűleg nem szúrtunk volna le egy gombostűt, hogy itt – ismerte el Gulácsi, sietve hozzáéve: az átmeneti első fél év után kialakították ott a saját, boldog életüket, de ha a profi labdarúgás már nem köti őket oda, akkor máshol szeretnének majd élni.
Persze egy 35 éves labdarúgó esetében felvetődik a kérdés, hogy mikor lehet időszerű a költözés.
– Benne lehet maradni a futballnak a napi körforgásában, a klubéletben, és akkor hasonló életünk lenne, mint most, ami egyébként egy nagyon-nagyon jó élet. De ezt játékosként átélni egy kiváltság, míg más funkciókban, minél lejjebb mész, annál kevésbé.
Most az a terv, hogy a karrierem után szeretnék majd többe otthon lenni, többet lenni a családdal, a gyerekekkel.
A nagyobbik kisfiunk, Domi (Dominik) hatéves, Vini (Vince) négy. Szükségük van az apukájukra, de most hétvégente sosem vagyok otthon. A mostani ritmusban, amikor csak heti egy meccsünk van, akkor hétköznap többet, de mondjuk ősszel, amikor ott volt még a Bajnokok Ligája és a kupa is, heti két meccsel sokszor csak három-négy estére estem haza, félzombiként, fáradtan, türelmetlenül. Ezt nagyon nehéz menedzselni, és nyilván otthon is szükség van rám. Ezért az a célom, hogy ebből kicsit kiszakadjak.
Valahol megteremteni egy életet, ott lehetőségeket keresni, utána pedig, ha majd egyszer úgy alakul, akkor lehet, hogy vissza lehet térni ebbe a fajta körforgásba a fociban, de az elején nem feltétlenül.
Amikor esetleg már nagyobbak a srácok, függetlenebbek, amikor már megvan a saját kis világuk. (…) Egy-két évet még mindenképpen szeretnék futballozni, aztán jöhetne egy olyan periódus, amiben mondjuk kevésbé lesz intenzív ez a fajta fociélet, akkor az jót tenne a családnak. Ha később visszanézek majd az életünkre, akkor nem szeretném azt érezni, hogy elmulasztottam az egész gyerekkorukat – mondta Gulácsi Péter a terveikről.
A BL-indulásért küzdő, jelenleg 6. RB Leipzig – várhatóan az agyrázkódás után visszatérő Gulácsival a kapuban – legközelebb szombaton (15:30, tv: Match 4) a 8. Werder Bremen vendége lesz a Bundesliga utolsó előtti fordulójában.