AktuálisKi lehet a gázoló, akinek kilétét kínosan titkolják? Halálra gázolta egy autó Budapesten, a Dózsa György úton a 49 éves F. Györgyöt. A helyszínt pillanatok alatt rengeteg rendőr szállta meg, még helyszínelősátrat is felállítottak, csak éppen nem a halott fölé.
AktuálisMigrációs válsághelyzetet hirdetett a kormány A kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet - jelentette be szerdán Budapesten Pintér Sándor belügyminiszter.
AktuálisTragédia: kerti vécében találták holtan a csecsemőt A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
AktuálisNyakon szúrta élettársát egy nő Kőbányán A pár azt állította, hogy esés okozta a férfi sérülését, de a kőbányai rendőröknek gyanúsak voltak a körülmények.
SportLothar Matthäus pofátlanul felparkolt a járdára Budapesten - fotók A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát nem igazán foglalkoztatja a KRESZ. Szerencséje volt, mert nem jött rendőr.
CelebTömegeket várnak Psota Irén temetésére Komoly rendőri készültség mellett, csütörtökön délután három órakor kísérik utolsó útjára a kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művészt, a Nemzet Színészét.
AktuálisTörökszentmiklósi drogügy: agykárosodást szenvedtek a csecsemők Súlyos agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogügyben érintett csecsemők, mindketten ápolásra szorulnak majd a kórházból kikerülve is - tájékoztatta Lippai Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet...
Aktuális6 fiú tépte az eltűnt Vivien haját A rendőrség keresi a fiatal lányt, aki szombat hajnalban indult haza egy szórakozóhelyről, de azóta nem látták.
AktuálisSzamurájkarddal ment a diszkóba a pápai férfi Elég szokatlan eljárással próbált revansot venni a kidobott vendég.
AktuálisNevelőszülőknél van a villamossínen született Rikárdó Nem vihette haza a kórházból a kisbabáját az a fiatal miskolci nő, aki idén januárban, mínusz 17 fokban a villamossínen szülte meg a gyermekét.