AktuálisAugusztusig tart Orbán Viktor lendülete A Fidesz elnökének a Vénuszra, Gyurcsány Ferencnek a nőkre, Vona Gábornak pedig a saját múltjára kell majd leginkább ügyelnie 2014-ben. Bajnai Gordonra siker vár, míg Mesterházy Attilának küzdős tavaszt ígérnek a csillagok. A Bors elkészíttette...
AktuálisSzerelemgyerek az év első fővárosi babája Siófokon jött világra éjfél után 15 perccel 2014 első újszülöttje, a budapesti győztes egy perccel később érkezett. Szilveszterkor több fiatal került kórházba.
AktuálisUndorító módon fosztotta ki régi barátnőjét A 47 éves nő azzal kereste meg egykori iskolatársát, hogy rákos, és nagy összegű pénzt kért tőle. Még ügyvédi leveleket is hamisított, hogy alátámassza meséjét, miszerint a bank befagyasztotta a számláját, és nincstelenné vált. Mégis megúszta.
AktuálisSzmog fojtogatja az északi városokat Romolhat a levegő minősége Magyarország északkeleti részén, ahol már hétvégén is több városban elérte az egészségtelen mértéket a szmog koncentrációja. Riadó esetén az autóforgalmat is korlátozhatják.
CelebEthan Hawke a kórtermeket járta a lányával A színész és lánya igyekezett a beteg embereknek ünnepi hangulatot varázsolni. Énekeltek és gitároztak is.
SportJanuártól új csapatnál véd Fülöp Márton Marci Amerikában töltött pár napot, jövő évtől új időszámítás kezdődik az életében.
CelebDemcsák Zsuzsa napi 2–3 órát aludt A fájó lélek megbetegíti a testet. A válófélben lévő Demcsák Zsuzsa is megtapasztalta, milyen az, ha a magánéleti problémák kihatnak a szervezetére. Hónapokig alvászavarral küzdött, de már túl van a nehezén.
Test és lélekMegható: halálos betegen is el akarta venni barátnőjét Tökéletesnek érezte esküvőjét az a 22 éves lány, aki egy kórházban mondta ki a boldogító igent halálos beteg férjének. A 23 éves férfi annak örült a legjobban, hogy fel tudott kelni az ágyból, így nem a kórterembe vettel el a nejét.
AktuálisHurrá! Mégis megtarthatja hős kutyáját a vak férfi A metrósínekre zuhanó New York-i férfi és vakvezető kutyája történetét a Borsonline is megírta, ám szerdán még úgy tűnt, szomorú véget ér közös életük. Szerencsére a szívszorító eset megmozgatta az emberi szíveket és a pénztárcákat is.
AktuálisDöbbenet: megfosztják a vak férfit életmentő barátjától Csodálatos történetük mindenkit meghatott, kivéve az amerikai egészségügyet: hiába mentette meg a haláltól a metrósínekre zuhanó gazdáját a vakvezető kutya, biztosítása nem fedezi tovább a állat eltartását, így meg kell válnia tőle.