AktuálisÉletveszélyes az emberre: A féreghajtó nem használ a koronavírus ellen Döbbenetes dolog kelt szárnyra az interneten: felelőtlenül azt terjesztik, hogy az állatoknak szánt féreghajtó segít a koronavírus ellen. A Nébih is kéri: ne dőljön be ennek senki!
AktuálisUtolsó kívánság – Szita Bence mellé temették a nevelőapját Az utolsó kívánsága mellett az utolsó kérése is teljesült Gyöngyi Sándornak. Miután túlélte a kisfia gyilkosait – ahogyan ő is akarta –, Bence mellé helyezte végső nyugalomra a családja.
AktuálisMerkely Béla: Csökken a fertőzöttek aránya Négy egyetem adataiból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
AktuálisAprócska horzsolás miatt kellett a hároméves mindkét lábát amputálni Mindkét lábát amputálni kellett egy hároméves arizonai kisfiúnak, miután térdhorzsolása csúnyán elfertőződött.
AktuálisMicsoda felelőtlenség! 250 diáknak tartott szalagavató bált a koronavírust tagadó anyuka! Egy Georgia állambeli iskolában a végzős diákok szülei úgy döntöttek, hogy a gyerekeiknek a járvány kellős közepén is jár a bálozás. A szalagavatóra 300 jegyet adtak el eredetileg, de végül 250-en jelentek meg az eseményen.