AktuálisHét év börtönt kapott Misi bácsi, a rajztanár Még öt évvel ezelőtt simogatta alsó tagozatos diákjai nemi szervét. Ügyvédje szerint jogszakmai hiba történt.
AktuálisRémségek háza: képtelenek védeni a nők Réka gyilkosát Gyorsan fogynak az ügyvédek a battonyai rémségek elsőrendű vádlottja, M. Zoltán mellől. A férfit elfogása óta már a harmadik jogász képviseli, Zoltánnal egy ügyvédnő sem tud együttműködni.
AktuálisElképesztő dologgal szexelt a perverz A 34 éves férfi a felfújható tárgyakra gerjed, ezért nem tudott ellenállni szomszédja felfújható gumitökjének, és megpróbált közösülni a dekorációval. Most börtönbe megy.
SportArmstrong a kivégzést is vállalja bűnei miatt A halálbüntetést is vállalja Lance Armstrong egy tisztességes tárgyalás reményében. A doppingolás miatt – többek között – hét Tour de France győzelmétől megfosztott amerikai kerékpáros őszinte vallomást akár tenni kokszos múltjáról.
AktuálisDöbbenet: halálra éheztette a lánya és az unokája A nagymamát egy évig ápolta a lánya és az unokája. Verték és éheztették is az idős asszonyt.
SportTyson AIDS-betegséget füllentett válása érdekében Ameddig sitten volt, eléggé elmésen döntött ágyba nőket Mike Tyson. Mások mellett egy szexelvonó-módszereket oktató hölggyel is ezt tette a rács mögött.
AktuálisSzelíden forgatja fel egyházát Ferenc pápa Ferenc pápát hosszú évek óta kissé különc, de rendkívül emberséges és puritán egyházi méltóságnak tartották. Megválasztása után mit sem változott, ezért nem merészség kijelenteni: ő lehet a történelem egyik legnépszerűbb egyházfője.
AktuálisAgyonvert győri fiú: megússzák István bántalmazói? Elképesztő helyzet állt elő a bántalmazás után elhunyt Bán István ügyében. A vádlottak ellen két bíróságon is eljárás indult, ha az egyik jogerős ítéletet hoz, a másiknak abba kell hagynia az ügyet.
AktuálisGyurcsány egymilliót követel a bilincselésért Egymillió forintot kér Gyurcsány Ferenc azért, mert egy filmben bilinccsel a kezén, cella magányában mutatták. Dézsy Zoltán alkotása miatt sokat kellett magyarázkodnia, ez ügyének lényege. Egyébként a filmet nem látta.
AktuálisA Gulágra vitték az énekesnőt Szibériába száműzték a Putyint kritizáló orosz zenészt, Nagyezsda Tolokonnyikovát. A Pussy Riot női együttes két évre elítélt tagja kis híján belehalt az orosz börtönviszonyokba.