CelebVédekezik az Attraction: nem loptunk! Az Attraction tagjai cáfolják, hogy egy amerikai tánccsoporttól lopták az ötleteiket. A társulat szerint a műfaj sajátosságai miatt elkerülhetetlenek a hasonlóságok. Ám a botrány tovább dagad.
AktuálisRettenet: feldarabolta barátját Megölte, majd – a szlovák lapok információi szerint – feldarabolta áldozatát egy 21 éves szlovák férfi Tornyosnémetiben.
CelebMagyar férfi árulja Freddie Mercury Rolls Royce-át A Queen együttes elhunyt énekesének, Freddie Mercurynak az örökségéből származó Rolls-Royce-t árulja egy magyar férfi a neten. A kocsiért 13 millió forintot kér mostani gazdája.
AktuálisCsatornában találták meg a tanárnő oszló holttestét Megfagyott a vér abban a kutyáját sétáltató asszonyban, aki egy New Orleans-i folyóban egy autót vett észre. Mint később kiderült, a járműben egy hónapokkal ezelőtt eltűnt nő holtteste volt.
AktuálisMajdnem megismétlődött az olaszliszkai tragédia Egy hatéves bicikliző kisfiúnak próbált segíteni egy autó sofőrje Pocsajon, de a gyerek családja hálálkodás helyett rátámadt az autó vezetőjére. Szerencsére a rendőrök időben odaértek és véget vetettek a lincselésnek.
Aktuális80 éve nyílt az első autósmozi Az autósmozi egyik nagy előnye, hogy a popcornt film közben is kikérhetjük, ráadásul a parkolóban sorakozó autók intim félhomályt biztosítanak a látogatóknak.
CelebBrad Pitt milliókat fizetett a nyers halért A színésznek semmi sem drága, ha szerelméről van szó. Angelina születésnapi vacsorája állítólag egy autó áráért került az asztalra.
AktuálisNagyot bődül a Leon Néhány nehéz év után a jelek szerint talpra áll a Seat. Sorra jönnek az új modellek, és bár ezek a szokottnál jobban egyeznek a VW csoport más márkáival, talán egy kis latinos temperamentum maradt még a spanyol márkában.
CelebTitokban segíti Détárt Rékasi A kamerák előtt külön mutatkozik a válófélben lévő házaspár, a háttérben viszont mindent megtesz elhagyott feleségéért a Barátok közt sztárja.
AktuálisSzívszorító tragédia: csak fél óráig lehetett menyasszony a fiatal lány Élete legboldogabb pillanata volt, amikor a szerelme megkérte a kezét, ám alig fél óra múlva halott volt a szőke kaliforniai lány. Egy részeg sofőr tette tönkre végzetesen a fiatal pár boldogságát, a vőlegény még mindig fel sem tudja...