AktuálisHúzós: kocsiban szülte meg gyermekét Zsófi Budapesten egy kocsi hátsó ülésén született meg május 2-án Kónya Gergő Dániel. Anyukája hősiesen viselte a váratlan megpróbáltatást. Apukája a négygyermekes szomszédasszonytól kért segítséget, az orvos telefonon próbált tanácsokat adni.
Aktuális3 gyerekes családot tarolt le a versenyző BMW Egy nő meghalt, az édesapa és két gyermek kórházba került, pedig vétlenek voltak: frontálisan rohant beléjük az ő sávjukba áttért autó, melyről azt beszélik, éppen versenyzett egy másik autóval...
SportMégsem volt csacsiság Alonso diadala Mégsem buta állat a szamár. A barcelonai állatkert lakója előre megjósolta, hogy a hazai pályán autózó Fernando Alonso nyeri meg Spanyol Nagydíjat. Mögötte Kimi Räikkönen és Felipe Massa végzett.
AktuálisElege lett a zötykölődésből: újra feltalálta a kereket Sokan úgy tartják, hogy a tűzhasználat után a kerék felfedezése a második legfontosabb emberi találmány. Ki gondolta volna, hogy a 21. században érkezik valaki, aki újraértelmezi a kereket? Márpedig a brit Sam Pearce éppen ezt tette. Újdonsága...
AktuálisBrutálisan megverték a Bamako hősét Két 30-35 év körüli, fegyverrel menekülő rabló után indítottak országos hajtóvadászatot a rendőrök. A két férfi tegnap hajnalban agyba-főbe vert egy balatonlellei autókereskedőt és nejét, majd a rabolt pénzzel, ékszerrel, fegyverrel...
AktuálisCinkosait védi a pucér fiú Kicsapással fenyegeti iskolája azt a 19 éves fiút, aki múlt szombaton anyaszült meztelenül megzavarta a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium ballagását. T. Olivér édesanyja szerint fia csínytevését nem kell felfújni.
SportBalotelli 71 milliós Ferrarival kartozott A focista szerződésében benne van: nem gokarozhat. Okosba elintézte, hogy szabályt nem szegve száguldott egy autóval az egyik kart-pályán.
AktuálisAz iskola honlapjáról tudta meg: meghalt a fia Christopher Avery-Wrightet nem értesítette a bentlakásos iskola, hogy a fiát baleset érte, és elhunyt. Viszont az intézmény oldalára feltették a halálhírt.
CelebAutóbalesetet szenvedett Majka Balesetet szenvedett ma hajnalban Majoros Péter és csapata, akik az énekes Facebook oldalán számoltak be a sajnálatos esetről.