Elege lett a zötykölődésből: újra feltalálta a kereket

zötykölődés
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 12. 18:30
Sokan úgy tartják, hogy a tűzhasználat után a kerék felfedezése a második legfontosabb emberi találmány. Ki gondolta volna, hogy a 21. században érkezik valaki, aki újraértelmezi a kereket? Márpedig a brit Sam Pearce éppen ezt tette. ­Újdonsága meghökkentő, és kellemes hullámzást biztosít a leggöröngyösebb úton is.

Küllők helyett rugók biztosítják a merevítést és a felfüggesztést évezredek óta – de lehet, hogy már nem sokáig. Helyette a kerékagy és a gumitömlő közé speciális, rugózó felületet helyezett el egy ­not­tinghami gépészmérnök. Sam ­Pearce mindenképpen megoldást szeretett volna találni a zötykölődés problémájára.

– Imádok kerékpározni, ám terepen, göröngyös úton igen gyakran éltem át kellemetlen órákat, a térdem és az ülepem egyaránt bánta – idézte fel, miért kezdett el gondolkodni az új megoldáson.

Az isteni szikra egy ­repülő­téren érkezett, amikor Pearce egy kismamát látott, aki a babakocsijával megpróbálta leküzdeni a járda- és padkasor képezte akadálypályát. – A kicsi úgy rázkódott, többször majd kiesett” – nyilatkozta a Daily Mailnek. Ott, azon nyomban nekilátott a tervezésnek, és ­le­skic­celte az első változatot. A megvalósításhoz azonban hosszú út vezetett, egészen pontosan hét év és közel 50 ezer fontnyi (18 millió forint) befektetés.

De a prototípus elkészült, és ebben szénszálas ötvözet alkotja a küllőket helyettesítő rugózatot; különös, de a szerkezetet egy íjgyártó készíti. A feltaláló legnagyobb gondja jelenleg az, hogy a megoldás egyelőre csupán a kisebb (20-as kerékpárméretű) kerekeknél működik, igaz, aki kipróbálta, állítja: a göröngyös, döcögős úton olyan a rugós ­kerék­kel haladni, mintha lovagolnánk vagy egy kiváló rugózású ­autó­val utaznánk.

Apropó, autó: a tervező szerint a jövőben motorok és autók alatt is futhatnak majd a rugós kerekek.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.