Aktuális13 éves lányuk vitte haza a gallyrészeg szülőket Anyuka és apuka borzasztóan felöntöttek a garatra, ezért úgy döntöttek, már nem ülnek a volán mögé. Ezt a feladatot a 13 éves gyermekükre hagyták, akit aztán a rendőrök állítottak meg.
Aktuális"K*rvának néztek a szektások a BKV-buszon" Fekete ruhás vallási csoport kényszerített leszállásra egy fiatal, miniszoknyás lányt a 112-es buszról. Az ellenőrök és a közterületesek is a szektásoknak adtak igazat.
AktuálisÓriási körfűrészlap csapódott a sofőr autójába – Csak egy óriási csattanást hallottam, aztán mindent beborított előttem a fehér füst. – így számolt be kis híján végzetes kalandjáról az a sofőr, akinek autóját egy másfél méter átmérőjű körfűrészlap szabta kis híján ketté.
SportEjzit hetekig kezelték kórházban A Ferencvárosban Eisemann László egyfajta intézmény volt, masszőri munkájától nem akarták megfosztani. De voltak jelek, amiből azt hihette, feleslegessé válik.
CelebTönkrevágta a nyomozás Oszter Sándort Oszter Sándor ügyvédje védence felmentését kéri. A jogász szerint a színész nem vezetett ittasan. Ráadásul a MOM parkolója nem közút.
AktuálisFélmeztelenül maszturbált a benzinkútnál Ledobta ruháját és kényeztetni kezdte magát egy autó mögé rejtőzve.
AktuálisFényes nappal könnyített magán az út közepén - fotó Két autó közé guggolva eresztette ki a fáradt olajat a nő, akit sem a mellette elhajtó autók, sem a gyalogosok nem hoztak zavarba.
AktuálisTemetés: szívszorító fotó az elgázolt Edina testvéréről Édesapja már csak halála után tudta megvenni neki azt az órát, amire nagyon vágyott. Az ajándékkal együtt helyezték végső nyugalomra az iskoláslányt, akit múlt héten testvérével együtt ütöttek el Balatonfüreden.
CelebÖngyilkos lett a Fradi és a válogatott gyúrója Öngyilkosságot követett el csütörtök este Eisemann László, az FTC labdarúgócsapata és a válogatott masszőre. Begyógyszerezte magát – tudta meg a Bors.
AktuálisSzakítás: szó szerint mindent megfelezett exével – videó Úriember így válik! Mindenüket megfelezte párjával szakítás után egy férfi – szó szerint.