AktuálisKivégezte 24 évvel fiatalabb párját, majd öngyilkos lett Vasárnap éjjel brutális események színhelye volt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község egyik otthona.
Test és lélekHetvenezer lelket mentett meg a Vatikán ördögűzője <p>91 éves korában hunyt el a közelmúltban Gabriele Amorth exorcista pap, a Római Egyházmegye hivatalos ördögűzője. „Most megnyugodhat a gonosszal folytatott sok küzdelem után” – fogalmazott José Antonio Fortea spanyol teológus az atyára...
AktuálisBorzalom: haldoklott a rendőr, de még egyszer jól megalázták <p>Borzalmas felvételt rögzített rejtett kamerájával az ITV nevű brit tévétársaság. A videón az látható, ahogy egy rendőrt kegyetlenül kigúnyolnak és megaláznak, miközben haldoklik egy székben ülve egy birminghami hajléktalanszállón.</p>
CelebFalusi Mariann: Utoljára a gimiben voltam karcsú <p>Több mint három évtizede van a pályán, és még mindig ugyanazzal a lelkesedéssel megy fel a színpadra, mintha tegnap kapott volna először lehetőséget megmutatkozni. Mariann mintha soha nem fáradna el, pedig lelkileg és fizikailag is több...
CelebGregor Bernadettet máig kísérti anyja alkoholizmusa Csak úgy tudott szembenézni a tragédiával és anyja alkoholizmusával, hogy beszélt róla.
SportKiss László: Akkor megnyugszanak végre, ha öngyilkos leszek?! Hosszú idő után ismét megszólalt a Kiss László az őt érintő nemi erőszak-botrányról.