Nem várt a mentőre: szomszédja kezdte meg a férfi újraélesztését Budapesten

mentő
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 06. 14:05
Pillanatok alatt kellett cselekedni. Életet mentett a hős szomszéd.

Gyors lélekjelenlétének és a mentésirányító telefonos utasításainak köszönhetően egy segítőkész szomszéd kezdte meg annak a fővárosi férfinak az újraélesztését, aki vacsora közben félrenyelt, majd fuldokolni kezdett – számolt be az esetről közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Saját szomszédja mentette meg a férfi életét
Saját szomszédja mentette meg a férfi életét
Fotó: PadungsakMK / Shutterstock

Hőssé vált a szomszéd

A hétvégén riasztották a mentőket a férfihez, miután a légútjába jutott idegen test miatt súlyos állapotba került. A rémült hozzátartozók a szomszédtól kértek segítséget, aki azonnal a beteghez sietett. A mentésirányító instrukciói alapján háti ütésekkel próbálta megszüntetni a légúti elzáródást. Mivel az ütések nem jártak sikerrel, a beteg rövid időn belül elvesztette eszméletét, majd a légzése is leállt. A szomszéd ekkor a telefonos utasításokat követve megkezdte az újraélesztést.

A helyszínre perceken belül kiérkező mentők emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett segítségnyújtásnak és a mentők rutinos csapatmunkájának köszönhetően a férfi keringése rövid időn belül visszatért. 

A beteget végül stabil állapotban szállították kórházba. Az Országos Mentőszolgálat bejegyzésében mielőbbi felépülést kívánt a férfinak, valamint gratulált a segítőkész szomszédnak és az életmentés minden résztvevőjének.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.