Felháborító: diákját zaklatta egy pedagógus Győrben

tanár
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 03. 20:20
Eleinte nem találtak bűncselekményre utaló jeleket. Később vádat emeltek a győri tanár ellen, aki feltételezhetően zaklatta diákjait.

Vádat emeltek a győri tanár ellen, aki az egyik, Győr-Moson-Sopronban működő katolikus iskolában az ügyészség szerint szándékosan túllépte az elfogadható közeledés határait. Ez nem szexuális jellegű volt, mindazonáltal veszélyeztette a diákok érzelmi, erkölcsi fejlődését. A Győri Járási Ügyészség négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a volt tanárral szemben.

Zaklatta diákjait a győri tanár
Vádat emeltek a győri tanárral szemben, aki zaklatta diákjait
Fotó: Gé / MW

Zaklatta diákjait a győri tanár

A tanár elkerült az intézményből.

Bár a hatóságok elsőre nem találtak bűncselekményre utaló jelet, határozatukat a Győri Járási Ügyészség felülvizsgálta és most vádat is emelt négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A vádirati tényállás szerint a vádlott "a sértettekkel szemben olyan magatartást tanúsított, mellyel foglalkozásából eredő kötelességét szándékosan és súlyosan megszegte".

A vádhatóság felfüggesztett börtönt és a szakmától való eltiltást kért a bíróságtól.

Az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, valamint azt, hogy tiltsák el a foglalkozásától. Az ügyben hamarosan a Csornai Járásbíróság fog előkészítő ülést tartani.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.