gyertya, gyász, tragédia, halál

Halálos baleset: egy iskola közelében vesztette életét az ötéves kislány

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 04. 18:55
Egy nagymamát és unokáját ütötte el egy autós. A gyermek életét már nem lehetett megmenteni.

Halálos baleset történt szerda délután Bukarestben, melynek egy ötéves kislány lett az áldozata.

Halálos baleset Bukarestben
Halálos baleset történt Bukarestben
Fotó: ChiccoDodiFC /  Shutterstock 

A román fővárosi közlekedésrendészet tájékoztatása szerint a balesetet egy 38 éves nő okozta, aki elütötte az ötéves gyermeket és a vele sétáló 67 éves nagymamáját. A kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, minden orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni. A nagymamát kórházba szállították.

Nem tudni, mi okozta a balesetet 

A hatóságok közlése szerint a sofőrt alkoholszondával és drogteszttel is ellenőrizték, azonban egyik szer sem volt kimutatható a szervezetében. A baleset pontos körülményeit jelenleg is vizsgálják. Az eset a város hármas körzetének egyik iskolája közelében történt, ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy a nagymama és az unoka tiltott helyen próbált-e átkelni az úttesten – írja a Maszol.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.