Csodával határos módon élte túl egy apa és tízéves lánya azt a balesetet, amelyet egy hatalmas kátyú okozott Wiltshire megyében. Az 52 éves Andrew McQueen az A346-os úton, Saverake Forest közelében hajtott, amikor autója belecsapódott az úthibák egyikébe.

A férfi éppen a Peppa Pig Worldből tartott haza lányával, Poppyval, amikor az Aston Martin DB9-esével 40 mérföld/órás (kb. 64 km/órás) sebességgel belehajtott a kátyúk sorozatába. Elmondása szerint az úton nem egyetlen gödör volt, hanem több, egymáshoz közel, több száz méteren keresztül.
Az ütközés ereje akkora volt, hogy az autó első kereke teljesen leszakadt, a fékek pedig kiszakadtak a helyükről.
Hatalmas csattanás volt, az egész autó beleremegett, és több száz méteren keresztül cikáztunk fék nélkül
– mondta a férfi. Hozzátette: szerencséjük volt, mert a mögöttük haladó jármű meg tudott állni, és nem sodródtak neki szembejövő forgalomba vagy egy fának.
Az autó nagy valószínűséggel totálkáros lett. Andrew szerint régi álma volt egy ilyen autó, de az eset után sokkal inkább annak örült, hogy nem történt nagyobb baj.
Amikor később belegondoltam, rájöttem, milyen szerencsések voltunk, hogy nem haltunk meg és nem kerültünk kórházba
– fogalmazott.
A baleset után órákig vártak a sötétben, amíg egy szerelő elszállította őket. A férfi elmondta: a legnehezebb pillanat az volt, amikor a lánya sírva fakadt, és azt mondta, az egész az ő hibája, mert ő kérte a vidámparkos kirándulást. Andrew vállsérülést szenvedett a kormányzás közben, a lánya nem sérült meg. A férfi azóta felvette a kapcsolatot a helyi képviselőjével, és nyomást gyakorol a hatóságokra az út javítása érdekében - írja a Mirror.
Wiltshire megye önkormányzata azt közölte: tudnak az A346-os út állapotáról, és sürgősségi javítási munkálatokat végeznek azon a szakaszon, ahol az incidens történt. Azt is jelezték, hogy az esetet korábban nem jelentették be a hatóságoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.