Majdnem két hete gyászolja az ország a világbajnok sportolót, Dudás Mikit. Ismeretes, a kajak-kenu klasszis holttestét január 5-én találták meg XVIII. kerületi otthonában, méghozzá rejtélyes sérülésekkel. Bár halálát először közigazgatási eljárás keretei között vizsgálták, hamarosan átminősítették az ügyet, így jelenleg halált okozó testi sértés miatt nyomoznak. Azt azonban, hogy mi történt a férfivel, a mai napig rejtély övezi, hiszen egyelőre nem tudni, hogy a sportolót milyen körülmények között bántalmazhatták. Ha azonban otthonában érte a támadás, akkor nem kizárt: titokzatos támadóját talán rögzíthette egy térfigyelő kamera.

Bár az eljárás ezekben a percekben is gőzerővel folyik, jelenleg rengeteg a kérdőjel Dudás halála körül.
Korábban ugyanis napvilágot látott, hogy a világbajnok kajakost többen is láthatták vérző fejjel, azonban az aggódó kérdésekre csupán annyit válaszolt, hogy elesett, majd bezárkózott a lakásába.
Pontosan ezért sejtik többen is, hogy a későbbi halált okozó ütést valójában nem is otthonában, hanem valahol az utcán szenvedte el. Sokak szerint viszont egyáltalán nem kizárt, hogy a férfit otthonában érhette támadás. Mivel a lakás ajtaján csak belülről nyitható fix zár van, így a lehetséges támadó még úgy is kiosonhatott, hogy bezárta maga mögött az ajtót. Nos, ha valóban így történt, lehetséges, hogy a tettes nyaka körül bizony szorul a hurok: ha a lakásnál nem is, de a közeli környéken több térfigyelő kamera is található.
Bár munkatársaink Dudásék társasházán valóban nem láttak térfigyelőket – és úgy tudjuk, hogy az épületen belül sincs, ahogyan az utcán sem –, ám az elkerített tömb mellett található intézmény oldalán ott függ egy gyanúsan kamerára hajazó szerkezet. Azonban nem csak itt: munkatársaink kiszúrták, hogy a társasház bejáratával szemben álló egyik porta ajtaja felett is egy térfigyelőhöz hasonlító eszköz pásztázza az utcát.
Így abban az esetben, ha valóban saját lakásán vagy a környéken támadták meg a sportolót, és az illető a bejárat után jobbra fordult, megeshet, hogy legalább az egyik lekapta a tettest.
Persze az sem kizárt, hogy a térfigyelők nem működnek, éppen más szögben álltak, vagy egy úgynevezett álkamerával van dolgunk – nem tudni, az ügyet érintő kérdőjelek közül ez csupán egy a sok közül.
Egyelőre ugyanis semmit nem tudni biztosra, a rendőrök viszont úgy tudni, már több szemtanút is kihallgattak az ügyben. A család pokoli gyászát eközben vélhetően borzalmas álhírek nehezítik: a közelmúltban ugyanis több gusztustalan álhír is szárnyra kapott a sportoló temetésével kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.